2008. szeptember. 26. 08:53 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 26. 08:56 Tech

„Váltóruhát” vittek magukkal az űrsétára, pelenkát már nem

A Sencsou-7 kínai űrhajó legénysége péntek reggel megkezdte az első, kínai űrséta előkészületeit, miután módosította az űrhajó pályáját.

A tajkonauták 64 másodpercre beindították a hajtóműveket, hogy az enyhén elliptikus pályáról körpályára állítsák az űrhajót. Jelen pillanatban 343 kilométeres magasságban keringenek a Föld körül. A legénység a misszió legfontosabb feladatának, az első kínai űrséta előkészületeivel van elfoglalva, amelyre szombaton kerül sor.

A három tagú legénység először összeszereli, majd teszteli a kínai fejlesztésű szkafandert, amellyel az első kínai űrhajós kilép a nyílt kozmoszba. Az űrsétára való felkészülése 15 órát vesz igénybe. A tízrétegű űrruha 120 kilót nyom, előállításának költségei 4,4 millió dollárra rúgnak. A drága hazai öltözék mellett azonban az űrhajósok magukkal vittek egy orosz Orion típusú szkafandert is.

Az űrsétára kijelölt Csaj Cse-kong az űrmisszió előtt meggyőződéssel beszélt arról, hogy a kínai űrruha – amelyet egy buddhista istennőről neveztek el – nem mond csődöt. Mint a China Daily című angol nyelvű lapnak elmondta: a legrosszabb az lenne, ha nem tudna visszatérni a fedélzetre, és „valódi űremberré” válna.

Az űrséta mellett a harmadik kínai űrmisszió másik nagy vívmánya a fedélzeten elhelyezett első kínai űrvécé, amely alkalmasságát ugyancsak tesztelniük kell az űrhajósoknak. A két korábbi űrút során a tajkonauták még pelenkát viseltek. Javult az étrend is: az űrhajósok ételében már mártás és ecet is van, de az emésztőszerveket komolyabb próbára tevő ennivalók egyelőre hiányoznak az étlapról.

A kínai űrmisszió tagjai vasárnap térnek vissza a Földre, de Pekingben máris szövögetik az űrprogram további terveit. Kína távlati célja, hogy saját űrállomása legyen, és embert küldjön a Holdra.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.