2008. március. 18. 14:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 18. 14:20 Tech

Kisebb lehet az iPhone, változhat a MacBook

Olyan szabadalmat nyújtott be az Apple, amely révén gyakorlatilag felére csökkenhet az iPhone-ok mérete, használhatóságuk azonban nem változik. A kétoldalas trackpadnek elkeresztelt megoldás egy áttetsző felület, amely adatok megjelenítésére és érintőképernyőként egyaránt használható.


A trackpad az elképzelések szerint forgópánton csatlakozik a kézikészülékekhez és funkciója attól függ, hogy le van-e nyitva avagy sem: míg zárt állapotában csak kiegészítené a fő érintőképernyőt, addig nyitott állapotában a hagyományos mobilokhoz hasonlóan lehetne rajta tárcsázni, de képernyő-, illetve szöveggörgetéshez és az iPhone-hoz hasonlóan különféle irányítómozdulatok beviteléhez is használható lehetne - mindemellett a készülék érintőképernyőjét teljesen szabványos módon lehetne használni.



A szabadalom egy másik változata számítógépekre vonatkozik, ennek révén a kétoldalas trackpad teljesen felválthatná a MacBookok hagyományos irányítófelületeit. Míg a notebook nyitott állapotában a rendszer gyakorlatilag változatlanul működne, zárt állapotában gyakorlatilag egy interaktív képernyővá változna, így lehetne rajta e-maileket olvasni vagy zenét lejátszani, hasonlóan a Windows Vista SideShow-jához.



A kétoldalas trackpad megvalósításával kapcsolatban egyes portálok megjegyzik, olyan áttetsző képernyőtechnológiák szükségesek ehhez, amelyek még jelenleg nincsenek a piacon. A szabadalom szövegezése ettől eltekintve mobiltelefonokat és kézi számítógépeket is említ, a felhasznált koncepcióképek pedig az iPhone menürendszeréből emelnek ki motívumokat, így a spekulációk szerint az iPhone-család hamarosan új taggal bővülhet.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.