2007. november. 21. 19:22
MTI
Utolsó frissítés: 2007. november. 21. 19:26
Tech
Németországban is kártyafüggetlen lesz az iPhone
Kártyafüggetlen változatban is árusítani fogják az iPhone-t Németországban, miután a Vodafone pert indított a T-mobile és az Apple közötti exkluzív szerződés miatt.
A Deutsche Telecom mobiltelefon-üzletágának szerdai bejelentése szerint a T-Mobile 999 euróért (mintegy 256 ezer forintért) fogja árulni az amerikai informatikai óriáscég első mobiltelefonjának 8 gigabájtos változatát, miközben továbbra is kapható lesz a kétéves előfizetői szerződéssel, kizárólag a T-Mobile SIM-kártyáival használható iPhone.
Annak ellenére, hogy a kártyafüggetlen készülék ára több mint a duplája a szerződéssel kapható változatnak, mégis beleillik a T-Mobile árképzési stratégiájába. Például a népszerű Nokia N95-ös mobil kétéves hűségnyilatkozattal már közel 200 euróért (mintegy 51 ezer forintért) elvihető, a szolgáltatófüggetlen változatért azonban háromszor annyit, mintegy 620 eurót (159 ezer forintot) kérnek.
Az iPhone november 9. óta kapható Németországban, amelyhez rendhagyó módon csak a gyártó által kijelölt mobilszolgáltatóval kötött előfizetői szerződéssel együtt lehet hozzájutni. A Vodafone ez ellen a gyakorlat ellen tiltakozott a hamburgi bíróságon. A bírák november 12-i döntése értelmében a T-Mobile-t nem csak attól tiltották el, hogy az iPhone-t kizárólag 24 hónapos előfizetői szerződéssel árusítsa, hanem a szolgáltatóváltás megakadályozására a telefonokban lévő úgynevezett SIM-zár használatától is tartózkodniuk kell.
A T-Mobile szerint azok is kérhetik a SIM-zár feloldását, akik már korábban megvették az iPhone-t. A mobilszolgáltató közleményében hangsúlyozta, hogy amíg a jogi helyzet nem tisztázódik véglegesen, a T-Mobile tartja magát a bíróság döntéséhez, azonban az ítélet ellen fellebbezni fog és fenntartja magának a jogot, hogy veszteségeiért kártérítést követeljen.
Az Apple telefonja még nem rendelkezik az Európában elterjedt "3G" azaz a gyors mobilinternet-kapcsolatot lehetővé tevő harmadik generációs csipkészlettel, amelynek hiányában a megszokottnál lassabb az adatforgalom, a telefon az EDGE (Enhanced Data rates for GSM Evolution) technológiát tartalmazza, s Németországban csak a T-Mobile rendelkezik országos EDGE-lefedettséggel - érvelt a T-Mobile.

hvg.hu
2007. július. 18. 16:42
Az iPhone második verziója 250 dollárba kerül majd?
Tech
MTI
2007. augusztus. 27. 12:51
Feltörték az iPhone-t
Tech
MTI/hvg.hu
2007. október. 16. 11:41
A Greenpeace az iPhone-t támadja
Hét nap gazdaság
2007. október. 30. 00:00
iPhone
Tech
hvg.hu
2007. október. 30. 14:40
iPhone: a kétarcú státuszszimbólum
Itthon
hvg.hu
2007. november. 05. 17:09
Szávay, a csaló fotós, a bűnös város, egy iPhone és a halál
Gazdaság
MTI
2007. szeptember. 16. 17:56
Magyarországon is a T-Mobile lesz az iPhone kizárólagos forgalmazója
Hét nap gazdaság
2007. szeptember. 19. 00:00
iPhone
Tech
MTI
2007. július. 24. 16:01