2007. november. 05. 17:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. november. 05. 17:14 Itthon

Szávay, a csaló fotós, a bűnös város, egy iPhone és a halál

Hogy mi köti össze a fentieket? – a velük kapcsolatos témák egyaránt sok olvasónkat érdekelték. Íme egy válogatás az elmúlt hét legnézettebb hvg.hu-s cikkeiből!

Több mint négyszer annyi bűncselekmény miatt indult nyomozás az 1,2 millió lakosú Pesten tavaly, mint a félmilliós Budán. Cikkünkben térképeket találnak a főváros bűnügyi fertőzöttségéről, és táblázatot a kerületenkénti bűnelkövetésekről. Cikkünk. 

"Talán még megérem, hogy kitisztul a gazdasági elit" – nyilatkozta a HVG-nek Móricz Gábor (58) egykori katonai ezredesből lett magánbefektető. A több milliárd forintos vagyonát a kilencvenes évek eredeti tőkefelhalmozásában megalapozó Móricz Bokros Lajossal egyetértve elmondta: helytelen, hogy az állam törvénnyel védje egy szűk menedzsment érdekeit.

Ian Neild, a British Telecom trendelemzője egyben jövőkutató is. Folyamatosan frissíti híres-hírhedt listáját, a BT Timeline-t, amelyben azt taglalja, az elkövetkező évek és évtizedek technikai vívmányai mikor valósulnak meg, mindeddig megdöbbentően magas találati arányt elérve. Neildet a tihanyi Internet Hungary konferencián kaptuk el, a vele készített interjú szintén a legnézettebb anyagaink közé tartozott a múlt héten.

Félünk a haláltól. Azt kérjük a gyászolóktól, hogy mihamarabb lépjenek túl a fájdalmukon. Pilling János, pszichiáterrel beszélgettünk a társadalomról, amely tabuként kezeli a halált, a kultúráról, amely még hangosan siratja a távozót, a tanatológusok szakmai vitáiról, és az „itt és most” élményéről. 

Zseniális kezelőfelülettel felszerelt kommunikátor, átlagos mobiltelefon és szegényes önkifejező eszköz az Apple kultuszteremtő készüléke, az iPhone. Mielőtt bárki rohanna sorbaállni a hozzánk csupán 2008 második felében érkező státuszszimbólumért, előtte olvassa el beszámolónkat.

Az első amerikai, aki azt állította, hogy ő készítette a történelem első színes fotóit, egyszerre volt zseni és csaló, aki retusálta képeit, hogy azok látványosabbak legyenek - adta hírül két tekintélyes múzeum. Cikkünkben a művész egy fotóját is megtekintheti.  

"Szinte minden labdajátékot végigkóstoltam, még fociztam is. Közben már hatévesen teniszütőt adtak a kezembe a szüleim" - kezdi a korai pályaválasztás körülményeivel az idén a női tenisz-világranglista 20. helyére sorolt, 18 éves tehetség, a HVG e heti Portréjának alanya.

Mi történt a nácik ágyasaival az 1944-ben felszabadított Franciaországban? Középkorias népítélet testközelről Périot filmjében. November 6-án rajtol a Verzió Emberi Jogi Filmfesztivál. 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.