Szemmel is irányítható az iPod
Ujjak nélküli, csak szemmozgáson alapuló irányítórendszert fejlesztettek ki az iPodhoz Oszakában. A készítő szerint az újfajta kontroller egyszer sem hibázik.
A Temple Switch-nek elkeresztelt készüléket kacsintással lehet irányítani. Ha bal szemünkkel erősen kacsintunk egy másodpercre, visszatekerhetünk az aktuális számban, ha a másik szemünkkel tesszük ugyanezt, a következő számra ugorhatunk. Mindkét szem behunyásával pauzálni, illetve újraindítani lehet a zenét, árulta el Tanigucsi a Reuters hírügynökségnek.
A kacsintás során az arcbőr finommozgását érzékelik a szemüveghez vagy a felhallgatóhoz illesztett érzékelők, ezek pedig egy mikroszámítógépnek küldenek jelet, amely már konkrét utasításokat küld a zenelejátszónak.
A fejlesztő szerint a rendszer nem érti félre a valós élet ingereire adott válaszreakciókat, nem hibázik akkor se, ha a felhasználó eszik, beszél, sétál vagy olvas. A véletlenszerű, illetve a szándékos pislantás vagy kacsintás között ugyanis a számítógép által is jól érzékelhető különbségek vannak.