A legújabb áldozat: Amor Hilton

Az internetes zaklatás legújabb áldozata az a 18 éves Nicholai Friend, művésznevén Amor Hilton, aki a Stickam weboldalon százezres érdeklődést szerzett magának blogjával, illetve webkamerán közvetített showműsorával. A lány MySpace-oldalát a Paris Hilton telefonját is megkaparintó hacker, Jeffrey Robert Weinberg törte fel 2007. december 28-án, ezek után megszerezte Stickam-fiókját is, telefonján letiltotta a kimenő hívásokat, majd egyre erőszakosabb telefonokkal zaklatni kezdte Hiltont: hozzáférése visszaállításáért cserébe telefonszexet és meztelen fotókat követelt. A magáról számos nyomot, többek között fotót és hangüzenetet is hagyó Weinberget január közepén kapcsolta le a rendőrség, jelenleg a Taft szövetségi börtönben ül.

Varázsütésre változott meg az internet közmegítélése a közösségi oldalak térhódítása óta. Míg a kilencvenes évek második felétől az internet anonimity, a képernyők mögül érkező arctalan, következmények nélküli véleménynyilvánítás  számított igazi rákfenének, az új évezredben mindezt a feje tetejére állították a közösségi portálok. Nemcsak aggasztó, hogy fiatalok olyan személyes adatokat közölnek magukról ezeken az oldalakon, amiket idegenekkel nem osztanának meg élőben, hanem veszélyes is.

A felmérések szerint ugyanis egyre gyakoribb jelenség az úgynevezett cyberstalking, a vágy tárgyának követése, róla minden információ begyűjtése. Másoknak az interneten utánanézni nem feltétlenül számít sem bűncselekménynek, sem ráutaló magatartásnak, hiszen az egymásra rátaláló régi osztálytársak vagy az új munkaerőt ellenőrző munkáltatók ugyanezt teszik. A stalking azonban rövid idő leforgása alatt szerves részévé vált a tinédzserkultúrának, az internetes szlengnek és a bűnügyi híreknek egyaránt.

Meglehetősen könnyű ugyanis távolról, nyomok nélkül követni ismeretlenek életét. A legnagyobb közösségi oldalak (MySpace, 200 millió felhasználó, Facebook, 61 millió felhasználó) pontos körképet adnak kedvenc könyveinkről, filmjeinkről, barátaink listájáról, szabadidős szokásainkról, kedvenc helyeinkről, mindezt pedig még fényképekkel is illusztráljuk. Még több fényképet tárol rólunk a Flickr, a Twitter révén mindenki tudhatja, hogy éppen mivel múlatjuk az időnket, zenei ízlésünk megmutatkozik a last.fm-n (azzal együtt, hogy éppen mikor ültünk otthoni gépünk előtt utoljára zenét hallgatva), aki pedig inkább a videókat preferálja, annak ott a YouTube és annak ezernyi klónja - a virtuális voyeurködés egyértelműen a Web 2.0 nem kívánt gyermeke.

A felméréseket közül reprezentatívnak tekinthető a 2007 novemberében közölt brit tanulmány, amelyet a Get Safe Online kampány keretében készítettek a brit fiatalok internetbiztonságáról. Eszerint a közösségi oldalak 18-24 év közti tagjainak 34 százaléka közöl magáról bűncselekményre is felhasználható adatokat, olyanokat, amelyeket a valós életben sosem osztana meg egy idegennel. A legtöbb portálon lehet úgy zárolni személyes adatainkat, hogy csak ismerőseink lássák őket, ám a fiatalok 15 százaléka ezt nem használja ki. Mindemellett a felhasználók egyharmada keresett már rá főnökére, kollégájára vagy munkahelyére jelentkező potenciális kollégájára.

Az Amor Hilton webcamsztárt érintő legújabb stalkingbotrány (lásd keretes írásunkat) ügyében megszólaló Los Angeles-i detektív, Eric Jones szerint "az embereknek alaposan meg kéne gondolniuk, mit is helyeznek el az interneten". A lassan két évtizedes közhely azonban a közösségi portálok térhódításának köszönhetően újra értelmet nyer.

Hogyan kerüljük el a zaklatást?

Akinek munkakörével vagy társadalmi státuszával jár az ismertség, azt nagyobb eséllyel követhetik távoli, lelkes rajongók, mások inkább megromlott kapcsolataiknak és féltékeny partnereiknek köszönhetik majd a kellemetlen helyzeteket. Akinek van vesztenivalója (beleértve akár a nyugalmat is), az kerülje el a közösségi oldalakat, vagy annyi információt adjon csak magáról, amennyi feltétlenül kötelező a regisztrációhoz. Megzavarhatóak a stalkerek azzal is, ha a különféle oldalakra (beleértve a blogokat és a fórumokat is, amelyekből szintén sok információ nyerhető ki) különböző, egymáshoz távolról sem hasonlító beceneveken, külön  e-mail címekkel regisztrálunk. Kifejezetten kerülendő a személyes adatok publikálása, aki pedig úgy gondolja, hogy arcát sem mutatná meg, minden joga megvan hozzá.

Bármilyen hasznos lehet a MySpace a networkingre, azaz a hasonló érdeklődésből vagy munkakörből fakadó szakmai kapcsolatok építésére, sokan csak barátnőt vagy alkalmi partnert keresnek a regisztráltak között. Az ilyen kereséseket segítette elő a kérészéletű singlestat.us, illetve DatingAnyone is - az előbbi email-figyelmeztetést küldött, ha az általunk kiválasztott személy párkapcsolati státusza megváltozott, az utóbbi ugyanezt az ismerősök teljes listájával tette meg.

Az efféle ártatlan, bár számos morális problémát felvető programnál súlyosabb az, hogy a több millió felhasználót tömörítő közösségi oldalakon elkerülhetetlen a bűnözők megjelenése - mutat rá az is, hogy júliusban a MySpace 29000 olyan profilt törölt adatbázisából, amelyek mindegyike a törvény által nyilvántartott szexuális  bűnelkövetőhöz tartozott. Néhány napja a MySpace bejelentette, hogy újabb védelmi megoldásokon dolgozik, amelyekkel nemcsak a szexuális "ragadozóktól" védheti meg a fiatalokat, hanem ellenőrizheti is az életkorukat, és elkerülheti a csalásokból adódó kellemetlenségeket.

Parry Aftab, a gyermekek biztonságos internetezésével foglalkozó wiredsafety.org szervezet vezetője szerint a helyzet már így is eléggé bonyolult. A kiskorúak bizalmas adatait tartalmazó adatbázisok puszta léte vonzza a hackereket, így minél jobban meg akarják védeni az adatokat, annál támadhatóbbá is teszik őket. A híresztelések szerint az új rendszerben a 16 év alattiak adatlapjait csak a fiatalnak minősülők láthatnák, a 18 év felettiek pedig nem jelölhetnének be náluk fiatalabbakat ismerősként, ha nincs meg e-mail címük vagy vezetéknevük, ám az ellen nincs védelem, ha valaki pontos adatokkal és születési évszámmal regisztrál magának új profilt.

Ami a Facebookot illeti, alig találni olyan véleményt, amely nem tartaná az oldalt egyértelműen a stalkerek paradicsomának. Követhető innen a felhasználók múlt- és jelenbeli szerelmi élete, kapcsolatrendszere, hitvilága, érdeklődési köre és sok minden más - míg az ember dönthet úgy, hogy számos adatot nem ad meg magáról, a több mint kilencezer fajta apró program, amelyet gombnyomásra telepíthetünk profilunkra (a pókerprogramtól kezdve meglátogatott városaink listáján keresztül érdeklődési körünk aprólékos részletezéséig), számos privát részletet mutathat meg ismeretleneknek. Zavarónak tekinthetik egyesek azt is, hogy profilunk legapróbb változtatásáról is hírt kapnak ismerőseink.

Még nyugtalanítóbb volt sokaknak az a Facebook Beacon kezdeményezés, amely publikussá tette, hogy a program partneroldalain a felhasználók mit csináltak. Az érintettek személyiségi jogaikra hivatkozva, jogosan háborodtak fel azon, hogy ismerőseik figyelemmel kíséhetik például vásárlásaikat, s a botrány akkorára dagadt, hogy a november 20-án meghirdetett rendszert december 5-én a Facebook kikapcsolhatóvá tette - ezt Mark Zuckerberg alapító nyilvános magyarázkodása követte.

Nem csupán közösségi oldalakon, illetve a Google-n lehet utánanézni a keresett személyeknek. Minden országban vannak saját átfogó közösségi oldalak (itthon az iwiw.hu, a HotDog vagy éppenséggel az ld50.hu is hasznos alapnak bizonyulhat), külön figyelmet azonban a német Stalkerati érdemel - a közösségi oldalkereső egy név megadásával egyszerre gyűjti össze több helyről az adatokat. Itt sikerült ráakadni arra a Pipl nevű rendszerre, amely a Google-től eltérően a "deep web"-ben, azaz a Google találati listáin igen távol megtalálható (ha egyáltalán megtalálható) oldalakban keres adatokat.