2007. november. 14. 12:15 Bari Máriusz Utolsó frissítés: 2007. november. 14. 12:19 Tech

Arc alapján engedi a cigarettavásárlást az új automata

Hétfőtől szerezhetik be a japán kereskedők azt a cigaretta-automatát, amely vásárlói életkorát arccsontozatukból, ráncaikból és bőrük állapotából mondja meg – írta a Yomiuri Shinbun.

A vásárlóknak az automatán elhelyezett arcfelismerő kamerába kell nézniük, majd egy gombot megnyomniuk, aminek hatására a gép három másodpercen belül megállapítja, hogy a vásárló 20 év felett van-e, ez ugyanis Japánban a cigarettavásárlás alsó korhatára. 

Ha a gép bizonytalan a kamera előtt álló személy életkorában, akkor jogosítványával tudja pontosítani az adatokat. Erre külön beolvasónyílás áll rendelkezésre, ám ezt várhatóan nem fogják túl gyakran alkalmazni, hiszen a tesztelési periódusban a gép 90 százalékos biztonsággal állapította meg ötszáz, 10 és 69 év között lévő kísérleti alany életkorát. A készüléket a Kiotó prefektúrában található Nagaokakjóban gyártotta az automatagyártással foglalkozó Fujikata cég: remélik, hogy az első évben sikerül legalább tízezer ilyen automatát beüzemelniük.

Nem ez az egyetlen próbálkozás a fiatalkori dohányzás visszaszorítására Japánban. A Tobacco Institute of Japan csak felnőttek által használható vásárlókártyákat kíván kiadni – ezeket 2008 tavaszától lehet majd használni, és csak e kártyák birtokában lehet majd cigarettát vásárolni a szigetországban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.