2007. október. 17. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 17. 08:18 Tech

A pletyka mindent legyőz

Nagyobb az ereje a pletykának, mint az igazságnak. Egy tanulmány szerint az emberek még akkor is elhiszik azt, amit csak suttogtak nekik, ha bizonyíték birtokában vannak az ellenkezőjéről.

Számítógépes játékot folytató diákok magatartását tanulmányozó kutatók azt is megállapították, hogy fontos szerepe van a pletykának, amikor emberek döntéseket hoznak – mondta a kutatást vezető Ralf Sommerfeld evolúciós biológus, a németországi Max Planck Intézet tudósa.

„Láttuk, hogy a pletyka erős befolyással bír még akkor is, ha a résztvevők egyaránt hozzáférhetnek az eredeti információhoz és az ugyanazzal az információval kapcsolatos pletykához. Nyilvánvaló, hogy a pletykának nagy a manipulációs képessége” – írták a szakemberek a Brit Tudományos Akadémia folyóiratában.

A tanulmány során a kutatók pénzt adtak a diákoknak és megengedték nekik, hogy azt a játék során odaadják másnak. A diákok közben jegyzeteket készítettek arról, hogy mások miként játszanak, amit bárki figyelemmel kísérhetett.

A diákok hajlottak arra, hogy kevesebb pénzt adjanak az „undok fösvény” jelzővel lefestett játékosoknak és többet azoknak, akiket „bőkezű játékosokként” vagy „társasági emberekként” tüntettek fel – mondta Sommerfeld. „Az emberek csak a pletykát vették figyelembe és nem voltak tekintettel korábbi döntésekre.”

Ezt követően a kutatók továbbmentek, s előbb megismertették a diákokkal az emberek tényleges döntéseit. Majd közöltek velük hazug pletykákat is, amelyek ellentmondtak a tényeknek. Ebben az esetben is a diákok inkább a pletyka alapján adtak pénzt, nem pedig a szilárd tények alapján, ami Sommmerfeld szerint azt bizonyítja, hogy az ilyen információ nagy erejű eszköz. – A józan ész megkövetelné ilyenkor az óvatosságot, de a diákok hallgattak arra, amit mások mondtak – tette hozzá a német szakember.

Kutatók már hosszabb ideje alkalmaztak hasonló játékokat annak tanulmányozására, hogy miként működnek együtt emberek és milyen hatással van a pletyka emberek csoportjaira. Tudósok meghatározása szerint a pletyka társadalmi információ olyan személyről, aki nincs jelen – mondta Sommerfeld.

Evolúciós fogalmak szerint a pletyka fontos eszköz lehet emberek számára, hogy információk birtokába jussanak mások hírnevéről, vagy elboldoguljanak a társadalmi hálózatokban a munkahelyükön és mindennapi életükben egyaránt – állítja a tanulmány.