Évekig hidegrázást okozhat

A Practical Neurology szaklap októberi számában jelent meg brit kutatók egy cikke a ciguatoxin-mérgezés legutóbbi áldozatáról. A 45 éves angol férfi Antiguában evett útja során fűrészes sügért és vörös csattogóhalat, ennek hatására a meleget hidegnek, a hideget melegnek érezte, erős bőrirritációja mellett felfokozott fájdalomérzettel kellett szembenéznie, a kávé- vagy alkoholfogyasztás pedig csak fokozta a kellemetlen hatásokat.

Peter Bain, a londoni Imperial College kutatója nem az első, aki felhívja a figyelmet a furcsa mérgezésre. Már a kínai T'ang dinasztia idején (618-907) is születtek feljegyzések, 1774 júliusában pedig James Cook kapitány legénységének tagjai ettek ciguatoxint tartalmazó halakat Vanuatu partjainál, a Csendes-óceánon. Cook, Forster (a hajó természettudósa) és Anderson (a fedélzeten tartózkodó sebész) jegyezték fel a szindrómákat: hetekig elhúzódó bőrirritációt, fejfájást, szédülést, gyengeséget, lassú pulzust és végtagfájdalmakat. Az általánosabb jellemzők mellett variációk is akadtak: egyesek bénulásra panaszkodtak, míg mások úgy érezték, fogaik kihullanak a szájukból.

A ciguatoxin nevű méreg a trópusi és szubtrópusi halak fogyasztásával kerül az emberi szervezetbe, az egészségügyi szervek így nem győzik felhívni az utazók figyelmét: vigyázzanak, milyen halfajtákat esznek az északi és déli 35. szélességi fok között. A világon körülbelül 50 ezer ciguatera-esetet diagnosztizáltak, ezek legtöbbje a Csendes-óceán, az Indiai-óceán és a Karib-tenger térségére koncentrálódik. Bain tanulmányában csak három angol esetet említ 1979 és 1990 között, de nem győzi felhívni a figyelmet: a nemzetközi légiforgalom és a trópusi halak iránti érdeklődés fokozódásával az esetek száma megugorhat.


Bain szerint főként a fűrészes sügér, a vörös csattogóhal, a barracuda és az amberjack (Seiola spp.) tekinthető ciguatoxikus fajtának. Ezek a ragadozó halak ugyanis magasan vannak a táplálékláncban és olyan kisebb zátonyi halakkal táplálkoznak, amelyek a ciguatoxint tartalmazó páncélos-ostorosokat, például a Gambierdiscus toxicus-t is elfogyasztják. Az egyes óceáni térségekben a méreg erőssége és jellemzői változhatnak. Ahogy a ciguatoxin áthalad a Csendes-óceán élővilágának táplálékláncán, folyamatosan átalakul és akár tízszer potensebb is lehet a G. toxicus által generált méregnél. A méreganyagnak nincs íze, sem szaga, nem lehet semlegesíteni sem fagyasztással, sem főzéssel, és akár ciguatoxikus halakkal táplált állatoktól is el lehet kapni a kórt. Egyes orvosi tanulmányok szerint a méreganyag nemi úton is terjedhet (Lange W., Lipkin K., Yang G., 1989), bár Bain szerint ez a megállapítás nem éppen valósághű.

Jelenleg nincsen biztos módszer annak megállapítására, hogy egy hal fertőzött-e vagy sem; a – nem garantáltan megbízható – Wikipedia szerint Észak-Ausztráliában onnan tudható meg egy halról, van-e benne ciguatoxin, hogy nem szállnak rá a legyek. A diagnózist szinte kizárólag a mérgezés jellegzetes tüneteiből lehet megállapítani, illetve abból, hogy a páciens veszélyeztetett földrajzi környezetben evett trópusi halat rövid időn belül.

A ciguatera-mérgezést a fent említett tüneteken kívül akut gasztroenteritisz (hányás, hasmenés, hányinger, hasi fájdalmak) jellemzi, ez a hal fogyasztását követően 1-6 órával jelentkezik. A méreg szervezetbe jutása után három napon belül jelentkeznek a neurológiai panaszok végtagi bénulások, téves hőérzetek, bőrirritációk formájában.

A ciguatoxin által okozott mérgezést tüneti kezeléssel gyógyítja a jelenlegi orvostudomány: fájdalomcsillapítókkal, antihisztaminokkal, valamint antiemetikumokkal (hányás elleni szerekkel) – súlyosabb helyzetek során folyamatos orvosi felügyelet és vizsgálat is szükséges lehet. Akut esetekben 20 százalékos intravénás mannitolt alkalmaznak. A tapasztalok szerint ez az esetek 60 százalékában 24 órán belül enyhíti a neurológiai panaszokat, a kedvező hatások fenntartásához azonban hosszabb kúra szükséges, a rendszertelenül alkalmazott kezelések pedig nem jártak pozitív hatással.

A fertőzöttekben hosszabb idő elteltével is újra megjelenhetnek a tünetek, amelyeket a csonthéjas gyümölcsök, halak, kagylók, magvak, csokoládé, gombák és alkohol fogyasztása hozhat elő. Míg a neurológiai problémák idővel megszűnnek, a páciensek 5 százaléka hosszú hónapok vagy akár évek elmúltával is krónikus fáradtságra panaszkodik.