2007. április. 05. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 05. 11:40 Tech

Előválasztást tartanak az amerikaiak a MySpace-en

A MySpace közösségi portál amerikai felhasználói jóval a valódi előválasztások előtt, már 2008 első két napján szavazhatnak az elnökjelölt személyéről.

Az amerikai elnökválasztási procedúra sajátos eleme az előválasztás, amelynek során eldől, hogy kik indulhatnak a legmagasabb tisztségért. A pártok nyilvántartott szavazói a helyi választási irodánál adhatják le regisztrációjukat a kiválasztott - demokrata, republikánus vagy egyéb - elnökjelölt-aspiránsra, és az alapszervezetek az eredmények függvényében küldenek meghatározott mandátumú delegáltakat a pártok elnökjelölő kongresszusaira.
 
Az előválasztást nem egyszerre mindenhol, hanem egymás után tartják az egyes államokban. A sort hagyományosan New Hampshire nyitja január végén, február elején.
 
Jövőre először azonban a MySpace online rendez előválasztást, még az igazi szezon kezdete előtt, január első két napján. Tom Anderson, a közösségi portál alapítója szerint "ez lesz az első nagy megmérettetés a jelöltek számára, amelynek alapján lemérhetik, hogyan állnak a versenyben."
 
Csak Amerikában regisztrált tagok vehetnek részt az eseményen, de a Der Spiegel című hamburgi hetilap honlapján megjelent beszámoló szerint egyáltalán nem biztos, hogy az eredmények a valódi erőviszonyokat tükrözik. Az emberek könnyedén regisztráltathatják magukat számtalan különböző néven, bárki teletömheti az elektronikus szavazóládát a kedvenc jelöltre leadott vokssal.
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.