2007. március. 12. 14:56
MTI
Utolsó frissítés: 2007. március. 12. 14:56
Tech
Aggasztó méreteket ölt a fiatalok alkoholfogyasztása
Nyugat-Európában drámaian nő a fiatal nemzedék alkoholfogyasztása: Nagy Britanniában és Németországban orvosok, egészségvédő civil szervezetek és a hatóságok is riadót fújtak - adta hírül a Der Spiegel online kiadásában.
A hamburgi hetilap brit és német források alapján részletesen foglalkozik a jelenséggel, amelyet a The Independent című londoni lap úgy írt le, hogy: " Az alkopop nemzedék halálra issza magát".
Miközben a felnőtt lakosság körében a jelek szerint normalizálódik az alkoholfogyasztás Nagy Britanniában, a szigetországban és Németországban is szabályos ivászatverseny folyik a fiatalok között. A "sportverseny" egészen a teljes eszméletvesztésig folyik.
Egy 16 éves berlini gimnazista, aki kómába esett 52 pohár tequila elfogyasztása után, a mai napig küzd az életéért, de ha életben marad, akkor is maradandó károsodásokra számíthat.
Az ivásversenyekhez nagyban hozzájárultak azok a partik, amelyeken - például diszkókban - egy bizonyos összeg befizetése után mindenki annyi alkoholt ihat, amennyi belefér.
A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) adatai azt mutatják, hogy a fiatalok körében tart az ivás-őrület, 1990-hez képest 2004-ben a 11-15 éves korcsoportban kétszer annyi alkohol fogyott. "Azóta a fiúk fogyasztása stabilizálódott, viszont a lányoké jelentősen emelkedett" az ONS szakértői szerint. Ennek a különösen fiatal csoportnak a tagjai közül majdnem minden negyedik fiú és lány igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ivott-e alkoholt a múlt héten?
"A 24 órát nyitva tartó boltok, és az ivászat-kirándulások korában élünk" - hangsúlyozta Andrew McNeill, a brit alkoholkutató intézet munkatársa, aki szerint a konzekvencia az, hogy egyre fiatalabbak kerülnek alkoholpanaszokkal kórházba. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol szintén mind több gyereket visznek be alkoholmérgezéssel a mentők.
A legrosszabb a helyzet Skóciában, ott hetente 45 fiatal hal meg az alkohol miatt, és a skót hatóságok kampányt indítanak a versenyivászat, a "binge drinking" ellen.
1991 és 2004 között Nagy Britanniában a duplájára emelkedett azoknak a haláleseteknek a száma, ahol az ok az alkohol volt, és akkor még nem számították ide a közlekedési baleseteket - olvasható a Der Spiegel online kiadásában.

Plázs
MTI
2007. március. 07. 11:50
Csökkenti a gyulladás kockázatát az alkoholfogyasztás
Világ
MTI
2006. október. 26. 20:16
Lettországban heten meghaltak pancsolt alkoholtól
Autó
MTI/hvg.hu
2007. január. 03. 18:49
Alkoholszondás slusszkulcsot dobott piacra a Saab
Gazdaság
euractiv.hu
2006. szeptember. 11. 10:52
Nőhet az alkohol adója
Plázs
MTI
2006. december. 18. 12:58
Regenerálódik az alkoholisták agya
Világ
2006. október. 16. 10:25
EU-biztos: egészséges a mérsékelt alkoholizálás
Plázs
hvg.hu
2006. szeptember. 26. 20:13
Már az anyaméhben eldől az alkoholizmus
Plázs
MTI
2007. január. 24. 17:25
Az alkoholisták nem értik a viccet
Világ
2006. szeptember. 05. 11:14