2006. szeptember. 06. 19:20 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 06. 19:12 Tech

Holdfogyatkozás lesz csütörtökön

Részleges holdfogyatkozás lesz csütörtök este 20 óra 5 perckor, és a ritka jelenség az egész ország területéről megfigyelhető. Szeptember 7-én, a Hold "bebújik" a Föld árnyékába, érdekes, kissé eltorzult látványt nyújtva annak, aki 20 óra 5 és 21 38 között felnéz az égre.

© sxc.hu
"A Hold felszínének mintegy húsz százaléka kerül teljes takarásba, ennek következtében égi kísérőnk úgy néz majd ki, mintha megskalpolták volna, olyan lesz, mint egy kicsorbult tányér" - mondta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.

A jelenséget az egész ország területéről szabad szemmel is meg lehet majd figyelni, a Holdat a keleti égbolton, viszonylag alacsonyan kell keresni. Mint Mizser Attila elmondta, a Hold fénye elég erős ahhoz, hogy áthatoljon a városi szmogrétegen és az időjárás sem rontja majd el a látványt, mert az előrejelzések szerint tiszta lesz az ég.

A magyar Csillagászati Egyesület a holdfogyatkozással egy időben szabadtéri előadásokat tart az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban, ahol a látogatók a gyakorlati magyarázatok és az aktuális csillagászati problémák megismerése közben szabad szemmel, vagy távcsöveken is végigkövethetik a Hold elsötétülését.

"Érdemes szabad szemmel, vagy egyszerű kézi távcsővel megfigyelni a jelenséget, a fény és az árnyék homályos határvonalában ugyanis így lehet igazán gyönyörködni" - javasolta a szakember. A Hold legközelebb csak jövőre, március 3-án, 4-én fogyatkozik meg újra, igaz akkor teljesen árnyékba vonul.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.