A körülmetélés csökkenti a HIV-fertőzés veszélyét
A körülmetélést erőteljesen kellene népszerűsíteni az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében – erre jutottak egy nemrég végzett vizsgálat szervezői.
Mint francia és dél-afrikai tudósok a Plos Medicine francia tudományos folyóiratban rámutatnak: körülmetélt férfiak esetében 60 százalékkal alacsonyabb a HIV-fertőzés veszélye, mint a nem körülmetélteknél. Ez pedig olyan arány, amilyent legjobb esetben is csak egy hatékony AIDS-elleni oltóanyag ígér – ám az még egyébként is a jövő zenéje.
A vizsgálat az első, kísérleti úton alátámasztott és bizonyos mértékig egyértelmű klinikai tanulmány, amely feltárta a körülmetélés és az AIDS közötti összefüggést. Erre már a 80-as években gyanakodtak szakemberek, miután egybevetették keresztény és muzulmán népcsoportok HIV-fertőzöttségét, és azt tapasztalták, hogy az utóbbiak körében jóval kevésbé terjed a halálos vírus, mint a keresztények körében. Kézzelfogható bizonyíték azonban nem volt.
A Bertrand Auvert által vezetett kísérletbe összesen 3274 fiatal, 18 és 24 év közötti, nem körülmetélt férfit vontak be. Valamennyien Johannesburg közelében, félig városiasodott környezetben éltek, ahol széles körben elterjedt az AIDS, és a terhes nők egyharmada HIV-fertőzött. A jelentkezők felét körülmetélték, a másik felüket nem.
Mivel a fertőzésveszély a műtét utáni első hat hétben különösen nagy, az érintetteknek azt tanácsolták, hogy hat héten át lehetőleg tartózkodjanak a szextől. A kutatókat is meglepte, hogy már az első tesztek egyértelműen kimutatták: a nem körülmetélt férfiak közül jóval nagyobb számú férfi kapott HIV-fertőzést, mint a körülmetéltek között.
Tizenkét hónap elteltével, miután az előbőrrel rendelkezők közül már 49 személy fertőződött meg, míg a körülmetéltek között csupán 20, a kísérletet félbeszakították. A tudósok morális szempontból döntöttek így, mivel a körülmetélés védőhatása egyértelműnek látszott.
Hogy pontosan mi okozza a védőhatást, azt egyelőre nem lehet tudni. Az egyik feltevés szerint a körülmetélés után vékony, gyorsan kiszáradó szaruhártya képződik a hímvesszőn. Az is lehetséges, hogy az előbőrben tenyésző sejtek, amelyek különösen érzékenyek vírusokkal szemben, "egyengetik" a kórokozók útját.