Marcali és a környező települések az internetre mennek
Marcali térségében 370 millió forint összértékű beruházással 34 önkormányzat elektronikus ügyintézésének informatikai infrastrukturális alapjait rakják le uniós támogatást is felhasználva.
Marcaliban a FreeSoft Rt. szakemberei már meg is kezdték annak a fejlett informatikai rendszernek a kialakítását, amelynek alapjain a város önkormányzata mellett a környező kistérség további 33 önkormányzata is e-közigazgatási szolgáltatásokat nyújthat majd a lakosságnak.
Marcali felülnézetben. Bedrótozzák © marcaliportal.hu |
A projekt során a FreeSoft szakemberei a kistérség minden olyan önkormányzata számára létrehoznak egy-egy portált, amelyek még nem jelentek meg az interneten, a meglévő portálokat pedig megújítják. Emellett elkészítenek néhány szakalkalmazást is, amelyek a választott testületek és az önkormányzati szervezetek napi munkáját fogják segíteni például a közbeszerzésben, az építési engedélyek kiadásában, valamint az általános irat- és ügykezelésben.
„A rendszer alapját bevált, érett megoldásunk, a Közigazgatási Iratkezelő Rendszer (KIR) új verziója adja” – közölte Turzó Gábor, a FreeSoft kereskedelmi vezetője. A KIR 3.0 integrált irat-nyilvántartási, dokumentumkezelési munkafolyamat-támogató, online ügyintézési és webes tartalomkezelési modulokból épül fel, amelyek egyaránt alkalmasak az elektronikus és a hagyományos, papíralapú ügyintézés teljes folyamatának támogatására. Az Oracle portálmotorjára épülő KIR 3.0 a Marcali Városi Önkormányzatánál lévő szerveren fut majd, és egy gyűjtőportálon keresztül szolgálja ki a kistérség 33 önkormányzatát. Ez az integráció költséghatékony üzemeltetést tesz lehetővé, és amellett, hogy erősíti Marcali kistérségben betöltött központi szerepét, a környező települések számára is hozzáférhetővé teszi a legfejlettebb technológiát.