2012. február. 21. 09:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 21. 10:57 Új technológiák

Űrlift emelkedne 36 ezer kilométeres magasságba

Az évszázad derekára meg akarja valósítani az űrfelvonó építésével kapcsolatos terveit Japán egyik legnagyobb építkezési vállalata - jelentette kedden a japán média.

Az űripari fejlesztésekkel is foglalkozó Obayashi Corporation által tervezett űrlift kötél segítségével emelkedne az űrbe, hordozórakéták alkalmazása nélkül. A csaknem 96 ezer kilométer hosszú kötél az acélnál hússzor erősebb lenne, szénnanocsövekből készülne. Egy ilyen hosszúságú kötéllel elvileg kétszer körül lehetne venni a Földet az Egyenlítő mentén.

A kötél egyik végét a Földhöz rögzítenék, a másik végén pedig ellensúly lenne, s a Föld forgása által kifejtett centrifugális erő feszítené ki. A Földtől 36 ezer kilométeres magasságban lévő űrállomást egy speciális kabinnal lehetne elérni nagyjából egy hét alatt.

Az Obayashi szerint az űrlift segítségével jóval olcsóbban lehet majd hasznos terhet szállítani Föld körüli pályára, és mivel kiküszöbölnék a hordozórakéták alkalmazását, a biztonsági kockázat is jóval alacsonyabb lenne. A japán cég szerint az űrlift megvalósítása jelentős lépés lenne a világűr meghódításában, és a későbbiekben a Holdon és a Marson is  lehetne alkalmazni.