Hamarabb valósággá válhat az űrlift, mint gondolná
Stephen Cohen professzor elképzelése szerint megvalósulhat a Földből az űrbe vivő lift, amely egyaránt alkalmas lenne rakomány és emberek űrbe juttatására.
Stephen Cohen professzor elképzelése szerint megvalósulhat a Földből az űrbe vivő lift, amely egyaránt alkalmas lenne rakomány és emberek űrbe juttatására.
Könnyebben lehetne űrliftet építeni, ha fordítva állnának hozzá – állítja egy brit és egy amerikai szakértő.
A japán kutatók évek óta dolgoznak egy olyan ötlet megvalósításán, ami több mint 120 éve merült fel először. A cél, hogy 2050-ben már lifttel vigyenek turistákat az űrbe.
Forradalmasítaná az űrutazást egy kanadai cég, ezúttal azonban nem egy újabb hordozórakétáról, hanem egy gigantikus méretű liftről van szó.
Az évszázad derekára meg akarja valósítani az űrfelvonó építésével kapcsolatos terveit Japán egyik legnagyobb építkezési vállalata - jelentette kedden a japán média.
Jelentősen lecsökkentené az űrjárművek kilövésének költségeit egy kanadai egyetemisták által felvázolt terv, melynek lényege, hogy egy hegycsúcshoz erősített, tizenöt kilométer magas torony segítségével hagyhatnánk el a Föld légkörét. A találmány a műholdak helyett is alternatív megoldást kínál.
Régóta beszélnek a tudósok szupererős nanocsövekből felépíthető űrliftről, a York Egyetem kutatói azonban jóval egyszerűbb, már létező anyagokból összeszerelhető űrtornyot készítettek. Elméletben a felfújható űrtorony 15 kilométer magasra is nyúlhat, s a turizmustól az adótornyok telepítéséig számos célt szolgálhat, írja a New Scientist.