2009. június. 08. 14:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. június. 08. 14:41 Sport

Póker: Negreanunak nem jött össze az ötödik

A kanadai pókeres ugyan nagyon közel került az ötödik karkötőjéhez, ám végül csak második helyen zárt a Las Vegas-i WSOP egyik viadalán.


Daniel Negreanu az egyik legelismertebb pókeres, a kanadai játékos eddig négy alkalommal tudott nyerni a Las Vegas-i World Series of Pokeren. Idén közel került az ötödik karkötőjéhez, ám végül lemaradt róla. Negreanu a versenysorozat több állomásán is bizonyította, hogy idén jó formában van, már több versenyen jutott a fizetős helyek egyikére. A 2500 dolláros nevezési díjú limit hold’em viadalon a kanadai játékos karnyújtásnyira került ötödik elsőségéhez, ám végül nem tudta győzelemmel zárni a versenyt.

Negreanu ugyan nagy fölényben kezdte a Brock Parkerrel vívott heads-upot, úgy tűnt, megfordíthatatlan az előnye. Azonban Parker keményen küzdött, és végül sikerült a maga javára fordítani az állást. Végül Negreanu elbukott az ötödik siker kapujában, Parker nyerte a 2009-es WSOP 14. versenyszámát, és az első helyezettnek járó 223 ezer dollárt. Negreanu 138 ezer dollárt nyert azzal, hogy második lett a 367 fős mezőnyben.

A pókerről mindent
A hvg.hu pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
Közben más versenyszámok is véget értek: a 10 ezer dolláros vegyes játékos világbajnokságon Ville Wahlbeck tudott nyerni, a mezőny egyetlen magyar versenyzője, Gelencsér (Iteo) Péter nagyon szerencsétlenül járt, éppen a fizetős helyek előtt eset ki. A 2500 dolláros no limit hold’em viadal Kevin Stammen, míg a 2000-es no limit verseny Anthony Harb győzelmével zárult.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Negreanu elszórakozta ötödik karkötőjét

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.