Ross Boatman nyerte az elitversenyt Marokkóban
Ross fivére, Barney is ott volt a fináléban a 9000 eurós nevezési díjú High Roller tornán.
Ezen héten Marokkóban rendezik az első afrikai WPT-torna Marrakesh városában, ahol szerda éjjel Ross Boatman sikerével ért véget a 9000 eurós nevezési díjú High Roller torna.
Az angol profi végig uralta a döntő asztalt, ami nem is volt nehéz számára, hiszen chipleaderként kezdte a finálét, amelyen heten vettek részt, és az első kieső még nem jutott pénzhez.
Ez a kellemetlen szerep Roger Hairabediannak jutott, akit Dominik Nitsche ejtett ki, míg az első fizetős helyen, azaz hatodikként Najib Bemmis végzett, és több mint 14000 eurót vághat zsebre.
A pókerről mindent |
A hvg.hu pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu. |
Hiába gondoltuk, hogy sokáig fog tartani a párbaj, végül gyorsan eldőlt az első hely sorsa. A két fél nagyjából egyenlő zsetonmennyiséggel kezdte a párharcot, ám a második leosztás egyben az utolsó is lett.
Nitsche kettes párral ment all in a flop előtt, Boatman KJ-vel elfogadta a kihívást, és végül neki kedveztek a közös lapok, hiszen összehozott egy párt. Ezzel az angol profi megnyerte a WPT amivel megnyerte a versenyt és az érte járó 135 535 eurót.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Makelele és társai újra pókerasztalhoz ültek
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.