Az ír MMA-harcos már rá is bólintott a tervek szerint Indiában rendezett összecsapásra.
Úgy tűnik, megirigyelhette testvére, Jake Paul Mike Tyson ellen aratott győzelmét, de legalábbis a mérkőzés körüli felhajtást az idősebb Paul fivér, Logan, a jelek szerint ugyanis ő is újra bokszkesztyűt húzhat, ellenfele pedig az ír korábbi UFC-bajnok, Conor McGregor lehet – utóbbi erről maga számolt be az X-en.
Előzetes megállapodásban állok az Ambani családdal, hogy megmérkőzzek Logan Paullal egy boksz gálameccsen Indiában. Én beleegyeztem.”
Bejegyzésében McGregor egyúttal tagadta, hogy a közeljövőben összecsapna Ilia Topuria grúz MMA-harcossal, és jelezte, hogy a Logan Paul elleni bokszmeccs után tervez visszatérni a ketrecharchoz.
A 29 éves Logan Paul öccsénél jóval tapasztalatlanabb az ökölvívásban, mindössze két mérkőzést vívott: előbb 2021-ben a nála jóval kisebb termetű bokszlegendától, Floyd Mayweathertől kapott ki, majd 2023-ban a brit ketrecharcos Dillon Danist győzte le. Az influenszer az elmúlt években a WWE pankrátoraként lépett szorítóba, ettől a tevékenységtől azonban nemrég bejelentette visszavonulását.
McGregor épp Paul első ellenfele, Mayweather ellen vívott egy bokszmeccset 2017-ben, ez az egyetlen ökölvívó-mérkőzés a háta mögött, de fő sportágában, az MMA-ban is inaktív 2021 óta. Az elmúlt időszakban elsősorban azzal került a hírekbe, hogy szexuális erőszak miatt ítélték el, amiért csaknem 250 ezer eurós kártérítést kell fizetnie.
A McGregor bejegyzése szerint a mérkőzés mögött álló Ambani család feje Mukesh Ambani, India leggazdagabb embere, akinek a vagyona közel 120 milliárd dollár.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.