Sport hvg.hu/MTI 2024. szeptember. 17. 18:34

Most a bíróságon igyekszik visszaszerezni olimpiai bronzérmét az amerikai tornász

Bár a nemzetközi Sportdöntőbíróság szerint a román Ana Barbosut illeti az olimpiai bronzérem női talajtornában, az amerikai Jordan Chiles továbbra is küzd azért, hogy visszavonják az ítéletet.

A Svájci Szövetségi Bírósághoz fordult az amerikai Jordan Chiles, hogy jogi úton visszakapja a párizsi olimpián a nők talajtorna-versenyén szerzett bronzérmét, amely szerinte őt illeti meg. Azt szeretné elérni, hogy helyezzék hatályon kívül a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, amely nyomán elveszítette a harmadik helyet. Ügyvédje szerint a CAS megsértette a versenyző jogát, amikor a tárgyaláson nem fogadott el új bizonyítékokat.

A talajtorna-döntő harmadik helyen eredetileg a román Ana Barbosu végzett, és már ünnepelt, amikor kiderült, hogy a zsűri elfogadta Chiles felülvizsgálati kérelmét, a pontszámát pedig 0,1-gyel megnövelte. Így az amerikai vehette át a bronzérmet, azután azonban a románok fellebbeztek, mondván, az Egyesült Államok csapata az előírt időhatáron túl óvott. A sportági nemzetközi szövetség (FIG) először nem fogadta be a románok beadványát, akik ezt követően a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, amely viszont már nekik adott igazat, a FIG pedig utólag módosította a végeredményt, így lett Barbosu harmadik.

Ezzel azonban nem volt vége az ügynek. Az óvási időhatár ugyanis egy perc, és a románok szerint ezt túllépték az amerikaiak, akik viszont videófelvétellel próbálták igazolni, hogy időben cselekedtek. A CAS-hoz fellebbviteli tárgyalásra továbbküldött anyaguk alapján – amint kihirdették Chiles pontszámát – Cecile Landi edző már 47 másodperc után jelezte az óvást.

Rasszista támadások érték az amerikai tornászt, akitől elvették az olimpián a bronzérmet

Óvás, fellebbezés és a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete nyomán a harmadik helyezett végül a román Ana Barbosu lett.

A Sportdöntőbíróság azonban az új eljárásban közölte, a szabályok nem teszik lehetővé, hogy újravizsgálják a történteket, még akkor sem, ha esetleg meggyőző, új bizonyítékok állnak rendelkezésre, így Chiles nem kapja vissza a bronzérmét, és arra sincs mód, hogy két bronzérmet osszanak ki. Az Egyesült Államok Tornaszövetsége már akkor jelezte: minden lehetséges fórumon fellebbeznek, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is. Barbosu azóta már megkapta a medált, de ez különbözik attól, amelyet Chiles még a párizsi díjátadón átvehetett.

Az amerikai tornász nehéz heteken van túl, a helyzet miatt rengeteg rasszista támadás érte a közösségi oldalain, de augusztusban azt írta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassanak neki, és hisz abban, hogy az út végén az illetékesek helyesen döntenek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.