Sport hvg.hu/MTI 2024. április. 26. 21:10

Ünnepélyes keretek között vették át az olimpiai lángot Athénban a franciák

Görögországból a háromárbócos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be.

Ünnepélyes keretek között átvették pénteken a párizsi nyári játékok szervezői Athénban az olimpiai lángot, amely a tervek szerint május 8-án érkezik majd Marseille-be.

A Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modern kori olimpia központi helyszínén rendezett ceremónián nagyjából 20 ezer néző volt jelen, a görög és a francia himnuszt Nana Muszkuri görög énekesnő adta elő, az eseményt pedig élőben közvetítették a televízióban.

„A legjobbakat kívánjuk a szervezőknek a 33. nyári olimpiai játékok lebonyolításához Párizsban” – mondta Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője, aki átadta a lángot Tony Estanguet-nak, a szervezőbizottság elnökének.

A láng – amelyet múlt kedden gyújtottak meg Olümpiában – a 11 napos görögországi váltó során mintegy 550 ember kezében, több mint ötezer kilométert tett meg, most pedig Görögországból a háromárbócos Belem hajó fedélzetén „utazik” Marseille-be. A francia kikötővárosból aztán majdnem három hónapos útra indul a fáklya, amely július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

párizsi olimpia 2024