Könnyen lehet, hogy a magyar válogatott játék nélkül kapja meg a három pontot.
Plovdiv önkormányzata nem bocsátja a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) rendelkezésére a Hriszto Botev Stadiont kedd és csütörtök között, ezért továbbra is bizonytalan a csütörtökre tervezett bolgár-magyar Európa-bajnoki selejtező megrendezése.
A városi önkormányzat a BFU-nak írt levelében ezzel Kosztadin Dimitrov polgármester pénteki döntését erősítette meg – közölte az önkormányzat sajtóközpontjára hivatkozva a sportal.bg hírportál.
Az aréna félkész állapotban lévő tetőszerkezetének kivitelezőjét, a DZZD College nevű céget képviselő Ilijan Filipov szintén hétfőn azt közölte, hogy a megadott határidőre biztosan nem tudják befejezni vagy félbeszakítani a munkálatokat, leszerelni a gépeket és egyéb eszközöket, illetve megfelelő állapotba hozni a létesítményt és környékét.
Szoboszlai: Tilos foglalkoznunk a Bulgáriából érkező hírekkel
Még mindig nem tudni, megrendezik-e a válogatott csütörtöki mérkőzését Plovdivban.
Egy hete derült ki, hogy a BFU biztonsági okokból megváltoztatta a csütörtöki bolgár-magyar találkozó helyszínét, időpontját – 20.45 helyett 18.00 –, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba. Az UEFA az idő rövidsége miatt újabb helyszínváltoztatást nem engedélyez, vagyis ha nem lehet Plovdivban lejátszani a meccset, akkor a győzelemért járó három pontot a magyar válogatott kapja, és ezzel kijut a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra.
Az ügyben megkerestük az MLSZ-t, ők azt közölték, még várják az UEFA hivatalos döntését.
A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.