Spanyol lapértesülések szerint nem számol vele Xavi a Barcelonánál, részben a pályán kívüli dolgai miatt.
A spanyol SPORT értesülései szerint nem számol Gerard Piquével Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője, a hátvéd korábbi csapattársa.
Piqué újabban nem a pályán nyújtott teljesítményével került a hírekbe: párjával, Shakirával 12 év után szakítottak, feltehetőleg azért, mert a labdarúgó megcsalta a kolumbiai énekesnőt. Shakira állítólag magánnyomozókkal figyeltette meg Piquét, aki szerelmet vallott egy barcelonai éjszakai klub pincérnőjének.
A SPORT szerint ennek is köze lehet ahhoz, hogy kegyvesztett lett a Barcában, Xavi ugyanis gyenge fizikai teljesítményre és nem profi pályán kívüli viselkedésre hivatkozva intene búcsút a 35 éves hátvédnek.
Piquének a Barcelona mindeközben több tízmillió eurónyi fizetéssel tartozik, de megtehetné, hogy hasonlóan a szintén spanyol hátvéd, Carles Puyol 2014-es visszavonulásához, ő is emelt fővel, és a pénztől eltekintve távozik. A lap azonban úgy tudja, Piqué maradni akar, és megküzdene a helyéért, a szerződése pedig csak jövőre jár le.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.