A korábbi teniszcsillagot azonban húsz vádpont alól felmentették.
Négy vádpontban mondta ki bűnösnek a londoni Southwark katonai bíróság Boris Becker korábbi teniszlegendát – írta a Guardian. Becker 2017 júniusában jelentett csődöt, állítása szerint 54 millió font értékben halmozott fel adósságokat, a bíróság szerint azonban vagyona egy részét – köztük két wimbledoni bajnoki címét – megpróbálta elrejteni a hatóságok elől, hogy ne kelljen törlesztenie hitelezői felé.
Boris Beckert 2002-ben Németországban egyszer már elítélték adócsalásért és adóelkerülési kísérletért. Novak Djokovic teniszező korábbi edzője 1999-es visszavonulása után jelezte, hogy keresete „drámai mértékben visszaesett”.
Becker 2012 óta él Nagy-Britanniában, a bíróság előtt azt állította, hogy egy olyan vagyonkezelővel működött együtt, ami teniszezők vagyonával foglalkozik. Ügyvédje utolsó beszédében is ezt emelte ki: szerinte Becker tanácsadóira támaszkodott pénzügyeivel kapcsolatban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.