A versenysorozat már február másodikán elkezdődött, azonban a hivatalos megnyitót február negyedikén tartják. Élő közvetítésünk a megnyitóról.
Most érkezett
Köszönjük, hogy velünk tartottak. Mindenkinek jó szurkolást kívánunk a következő napokra.
Peking olimpiát is úgy rendez, ahogy a világhoz viszonyul: a maga módján
A járvány problémát és mentséget is jelent Kína számára, amely úgy rendezhet védőburokba zárt téli olimpiát, hogy onnan az ország modern nagyhatalommá emelkedését illusztráló képek kerüljenek a nézők elé. Az pedig, hogy a világ mit gondol a színfalak mögötti autokráciáról, már nem érdekli a saját útja üdvözítő voltát hirdető Pekinget.
A megnyitó vége közeledik, kínai sportolók hordozzák körbe az arénában az olimpiai lángot. A nagy lángot végül két kétezres években született, fiatal sportoló gyújtotta meg. A lángot az óriási hópihe, az egész megnyitó szimbóluma tartja. Nincs óriás láng, a szervezők a fenntarthatóság jegyében döntöttek úgy, hogy az utolsó, kis láng lesz az olimpia hivatalos lángja.
Hiába a környezetvédelem, azért az óriási tűzijáték az esemény zárásaképp nem maradhatott el.
Chinas Beitrag zum Umweltschutz.
— ON THE PITCH - der Sport-Podcast (@onthepitch_pod) February 4, 2022
Das ist der größte Witz des Jahres und #Olympia nicht würdig!#Beijing2022 #Beijing2022WinterOlympics #Olympics2022 #Olympia2022 pic.twitter.com/Dn7TgVisXt
Továbbra is a gyerekeké a főszerep, most ők személyesítik meg a hópihéket, akik a béke galambjait hordozzák. A gyerekek talpa alatt világít az óriási LED-fal, minden léptükre csillámlik. A koreográfiát több mint hatszáz gyerek adta elő.
A sportolók nevében két kínai versenyző, a bírók és edzők nevében szintén kínai bíró és edző mondja az eskü szövegét. Az eskü szövege szerint a fair play mellett kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a diszkrimináció kizárására is.
Az esküt egy gyerekekről szóló imázsfilm követte, amiben a jövő bajnokai estek-keltek, majd szépen lassan belejöttek választott sportjukba.
#Beijing2022 孩子们真是太可爱了 pic.twitter.com/zMSWKCknxH
— NALONG拿龍�������� (@P4Vx70FvpfJNerZ) February 4, 2022
Méghozzá görögül. A szervezők állítása szerint a kínai gyerekek három hónapon keresztül tanulták ezt be. A stadion felállva fogadja a himnuszt.
また夜遅くにこども働かせて労基法は!(ない) #Beijing2022 #開会式 pic.twitter.com/G2btjDJIlc
— よっつ (@yot_2) February 4, 2022
Hat sportoló hozza be a stadionba, mindegyikük sikeres kínai olimpikon, aki érmeket szerzett a téli olimpiákon.
A háttérben éppen az Örömóda szól.
John Lennon klasszikusa természetesen a nyitóműsor részét képezi ismét.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is Pekingben van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke csütörtökön érkezett meg Kínába, a téli olimpiára.
I just arrived in Beijing to join the opening of the #Beijing2022 Olympic Games, alongside Secretary-General of @UN and other leaders. The Games are the symbol of hope, unity, solidarity and peace. Those values are needed more than ever as we fight #COVID19 - together. pic.twitter.com/pr5gwMZSKQ
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 3, 2022
Thomas Bach beszéde után Hszi Csin-Ping kínai elnök nyitotta meg. Az államfő nem fog beszélni ezt követően, csak ezt az egy mondatot mondhatta ki.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke beszédében először köszöntött mindenkit, köztük a kínai elnököt, valamint az olimpikonokat is, majd minden kínainak boldog új évet kívánt. A tigris éve olimpiai év – mondta, szerinte mindkettő egyet jelent az ambícióval, bátorsággal, erővel. Ennek köszönhető Bach szerint, hogy Kína mára téli sportnemzet, ez új korszakot nyit a világ téli sportjában, új szintre emeli a téli sportokban való részvételt – jelentette ki.
A kínaiakat nagylelkű vendéglátóknak nevezte, ezért hálás nekik. Külön köszönetet mondott az önkénteseknek is, akik miatt „otthon érezhetjük magunkat”. A világjárvány viszont sajnos még mindig jelen van – tette hozzá Bach, aki külön megköszönte, hogy lehetővé tették a téli olimpia megrendezését biztonságos módon. Bach hozzátette, hogy együttérez azokkal is, akiknek az olimpiai álmát pont a járvány húzta keresztbe.
Bach szerint az olimpia falu mutatja meg, hogy lehetünk egyszerre kemény ellenfelek, azonban élhetünk emellett kölcsönös tiszteletben és békében, hiszen ez az olimpiai játékok küldetése. „Mindig hidakat építeni, falakat sohasem emelni, a sokszínűség jegyében egyesíteni az emberiséget” – jelentette ki. Bach arra kérte a politikai vezetőket, hogy tartsák magukat az olimpiai békéhez, adjanak esélyt a békének.
Bach beszéde után a kínai elnök nyitotta meg a téli olimpiát, aki az ünnepségen először vette le az arcát takaró maszkot.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.