Sport hvg.hu 2021. július. 26. 17:05

Ungvári Miklóstól Roger Federerig – ők a tokiói olimpia legnagyobb hiányzói

Sok egykori bajnok és nemzetközi sztár maradt le a tokiói játékokról. Többeket sérülés vagy betegség miatt nem láthatunk idén, mások egyszerűen lemaradtak a kvótákért folyó küzdelemben, de vannak olyanok is, akik eltiltás miatt kénytelenek távol maradni. Összegyűjtöttük a legnagyobb neveket.

Tokió 2020
Friss cikkek a témában

Amikor tavaly márciusban bejelentette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezők, hogy elhalasztják a tokiói játékokat, a négy olimpiát megjárt, 39 éves cselgáncsozó, Ungvári Miklós nagyon elkeseredett. „A halasztás egyet jelent a visszavonulásommal” – nyilatkozta, aztán mégis talált magában elég erőt ahhoz, hogy folytassa a felkészülést, miután kiderült, hogy az olimpiát éppen egy évvel a tervezett időpontja után tartják meg. Úgy érezte, kapott egy plusz évet szeretett sportágától, hogy még többet vissza tud adni abból, amit az elmúlt több mint három évtizedben kapott. London ezüstérmese, a háromszoros világbajnoki bronzérmes végigcsinálta a felkészülést, ám a június elején, Budapesten megrendezett kvalifikációs tornán az ötödik küzdelmében, a vigaszágon ipponnal kikapott a nála 17 évvel fiatalabb Hidajat Hejdarovtól. A beszámolók szerint az ellenfele tisztelete jeléül hosszan gratulált a legyőzött magyar dzsúdósnak, akinek mint a győzteseknek, a karját is felemelte. „Szó szerint véget ért. Nem csak ez a világbajnokság. Egy nagy karrier. Egy olimpiai álom. Az utolsó világbajnokság, az utolsó olimpiám lett volna, hogy ha ezt a mérkőzést fogom. Úgy éreztem meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni az ötödik olimpiát” – búslakodott. – „Sajnos pont a vége előtt nem tudtam annyira felvenni a kesztyűt, hogy az ötödik hellyel megszerezzem a kvalifikációhoz szükséges ranglistapontokat”.

Ungvári Miklós (kékben) és a görög Michail Tsoutlasvili küzdelme a férfiak 73 kg-os súlycsoportjában az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2021. június 8-án
MTI/Szigetváry Zsolt

Nem sikerült kvalifikálnia egy másik rutinos magyarnak, a háromszoros olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok kajakozónak, Kammerer Zoltánnak sem, aki Atlantától Londonig valamennyi játékokon ott volt, Rióba viszont nem jutott ki. Őt nem viselte meg annyira a halasztás híre, azt nyilatkozta, ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal készül Tokióra nap mint nap, mint tízévesen élete elő versenyére. Idén májusban azonban eldőlt, hogy biztosan nem szerez kvótát Tokióra: a szegedi válogatón egy elatktikázott előfutamban csak a negyedik lett Gál Péterrel párosban, így a hajójuk nem lehetett ott a hattagú döntőben. „Harmincnégy év alatt nem hibáztam ilyet” – ismerte be a 43 éves versenyző akkor a Nemzeti Sportnak. Az élsportról azonban még nem tett le a veterán: június elején már arról beszélt a Borsnak, hogy bár a poznani Európa-bajnokságra sem jutott ki, nem akarja még feladni az élsportot, így az augusztus végi magyar bajnokságon és válogatón minden olyan 1000 méteres számra beadja a nevezését, amelyeken a koppenhágai világbajnoki kiküldetés megszerezhető.

Kammerer Zoltán a férfi kajak párosok 1000 méteres versenyének középfutama után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 24-én
MTI

„Mérlegelnem kell, vajon a testem is készen áll-e a folytatásra, vagy csak a szívem” – mondta Baji Balázs a Nemzeti Sportnak, miután kiderült, hogy nem jutott ki a tokiói olimpiára. A 32 éves világbajnoki bronzérmes, Eb-ezüstérmes gátfutó 2019 februárjában súlyos térdsérülést szenvedett, kétszer meg is kellett műteni, a második operáció után tíz hónappal tudott visszatérni a versenyzéshez. A játékok halasztásának nem örült, bár úgy elismerte, hogy jól jött számára. Aztán úgy alakult, hogy mégsem tudta megszerezni a kvótát. Az idei versenyszezonban több kisebb sérülés hátráltatta, és végül nem sikerült annyi ranglistapontot szereznie, amennyi elég let volna a kijutásra. Június 29-én, a lista lezárásának napján, Luzernben maradt még egy lehetősége kivívni a részvételt, ám a körülmények nem alakultak ideálisan. Nemcsak az időjárásiak: Baji csak az előző este tudta meg, hogy indulhat, így a verseny napjának reggelén tudott csupán kiutazni, néhány órával a versenye előtt, amelyen aztán a negyedik lett. „A hetedik-nyolcadik gátig vezettem, ha a tempót meg tudom tartani, szerintem nyerhettem volna, a végén egy hiba miatt csak negyedik lettem. Ez azt mutatja, hogy bennem volt egy szép eredmény, de még nem álltam készen, hogy meg tudjam valósítani. Összességében viszont vigasztal a tudat, hogy reális esélyem volt a kijutásra”. A sportlapnak azt is mondta Baji, hogy érzi magában az erőt a folytatásra, de a teste jelzéseit is komolyan kell vennie.

Baji Balázs
MTI / Czeglédi Zsolt

A férfi kézilabda-válogatott is lemaradt Tokióról (kijutott viszont a női, amely legutóbb Pekingben szerepelt). A Londonban negyedik helyezett csapatnak – amely Rióban sem lehetett már ott – a 2019. januári világbajnokságon kellett volna kivívnia a kijutást, ám nem sikerült befutnia az ehhez szükséges hetedik pozícióba. Pedig az helyet jelentett volna a selejtezőtornára, ahonan esély lett volna megszerezni a kvótát. Mivel azonban a magyarok nem tudtak 4-5 gólos távolságban maradni utolsó vb-meccsükön a norvégok ellen (9 találattal kaptak ki), a jobb gólkülönbséggel a csoportjuk negyedik helyén végző egyiptomiak harcolhattak végül a kijutásért. A tavalyi Eb-n egyszer még felcsillant a remény a magyarok számára, ám a portugálok és a svédek elleni vereséggel eldőlt, hogy véget ért az olimpiai álom.

Szász-Kovács Emese, Rio párbajtőröző olimpiai bajnoka ikreket nevelő édesanyaként próbálta meg kivívni a tokiói indulást. Maja Magdolna és Levente Győző 2019. augusztus 20-án született, a sportoló pedig a következő év márciusában tért vissza a versenyzéshez. Mivel a csapat nem jutott ki, a pótkvalifikációban bízhatott, a szövetség vezetése azonban nem őt, hanem Kun Annát nevezte az idén áprilisi tornára, mivel utóbbi nyerte az előző országos bajnokságot, és az utóbbi időszakban nemzetközi szinten is az ő eredményei voltak jobbak. „Már nem tudjuk meg ki tudtam volna-e vívni a kvótát Tokióra és ott milyen eredményt érhettem volna el.., azt tudom, hogy mindent megtettem érte, nagyon sokan mellettem álltak, támogattak, segítettek, amiért nem tudok elég hálás lenni…” – írta a döntés nyomán Szász-Kovács a közösségi oldalán. Hozzátette azt is: „Örülök, hogy végigcsináltam, de azért most egy kicsit összebújok a családommal, aztán meglátjuk, hogyan tovább… Egyelőre nem maradt más, mint drukkolni Kun Annának, hogy sikerüljön neki a kvótaszerzés és ott lehessen az Olimpián Tokióban!! Hajrá Ana..” Kunnak végül nem jött össze az olimpiai szereplés.

Szász-Kovács Emese
MTI / EPA / Filip Singer

A Rióban bronzérmes férfi párbajtőrcsapatnak sem sikerült a kvótaszerzés, az ő sorsuk az idén márciusi kazanyi világkupán pecsételődött meg. A Rédli András, Berta Dániel, Andrásfi Tibor, Siklósi Gergely összeállítású egység a nyolc között kikapott a kínaiaktól, míg a közvetlen ellenfelek közül az ukránok és az oroszok is messzebbre jutottak, így a világranglistán is megelőzték a mieinket. 2019 világbajnoka, Siklósi egyéniben azonban megszerezte a kvótát, és ezüstérmet szerzett Tokióban.

A világbajnok, hétszeres Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter eltiltás miatt maradt ki a Tokióba utazó magyar keretből, a helyére Pekler Zalán került be. A sportági szövetség azért büntette meg a versenyzőt, mert a tavaszi, indiai világkupán jogosulatlanul behatolt riválisa, Péni István szállodai szobájába, ahol közel háromnegyed órát töltött el. Később Péni doppingmintájában tiltólistás szert találtak, amelynek maradványait kimutatták az általa szedett D-vitaminban is. A dobozban lévő kapszulákat manipulálhatták. Pénit végül a nemzetközi szövetség felmentette a doppingvétség alól, mert bizonyítottnak látta, hogy szabotázs áldozata lett. A magyar sportági szervezet az ügyben a rendőrséghez fordult.

Babos Tímeának éppen egy héttel az olimpia megnyitója előtt kellett lemondania a szereplést. Sérülés miatt nem tud indulni. A közösségi oldalán azt írta, hogy hónapok óta sérülten edzett és versenyzett, mert nem akart kiesni a játékból, hogy Tokióban a legjobbját nyújthassa. A túlzott terhelés pedig végül komoly sérülést eredményezett: porcleválást diagnosztizáltak a csípőjében és gyulladt az Achillese is. „Egyelőre az is bizonytalan, hogy meddig nem léphetek majd pályára” – tette hozzá a teniszező, aki Londonban és Rióban is versenyzett. Távolmaradása miatt Jani Réka sem utazhatott, akivel párosban indult volna. Sőt, végül Fucsovics Márton is lemondta a versenyzést nem sokkal első meccse előtt sérülés miatt.

Babos Tímea
MTI/EPA/Yoan Valat

És ha már tenisz: az elmúlt hetekben sorra mondták vissza az olimpiai részvételt a nagyok. A sort Rafael Nadal nyitotta, aki már a wimbledoni tornára sem ment el. Azt írta, fizikai feltöltődésre van szüksége a nehéz salakos szezont követően. Hozzátette még, hogy azért áldozta be az olimpiai szereplést, hogy minél hosszabbra nyújthassa a karrierjét. A spanyol klasszis jól tudja, milyen olimpiai aranyat nyerni, kettő is van neki: Pekingből egyéniben, Rióból párosban. Londont sérülés miatt volt kénytelen kihagyni.

Rafael Nadal
AFP / Paul Crock

Egy másik korábbi világelső, Roger Federer sem vesz részt a játékokon. A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes tíz nappal a megnyitó előtt jelentette be, hogy a füves pályás szezonban összeszedett sérülése nem jött rendbe. A negyvenéves sztár térdét tavaly kétszer is megműtötték, ezért közel egy évet ki kellett hagynia. Az idei Roland Garrostól a sikerrel vett harmadik forduló után visszalépett, míg Wimbledonban a negyeddöntőig jutott. „Nagyon csalódott vagyok, mivel mindig is megtiszteltetés és fénypont a pályafutásomban, ha Svájcot képviselhetem. Már megkezdtem a rehabilitációt abban a reményben, hogy még ezen a nyáron visszatérhessek” – mondta a teniszező, aki a 2012-es londoni olimpián egyesben döntős volt, Pekingben pedig Stan Wawrinka oldalán férfi párosban aranyérmes lett.

Roger Federer
MTI / AP / Andy Brownbill

Wawrinka is lemondta a tokiói indulást, akárcsak Dominic Thiem, Nick Kyrgios, Simona Halep, Johanna Konta és Bianca Andreescu. Nem versenyez Serena Williams sem, aki a wimbledoni tenisztorna első fordulójában sérült meg, és feladta a meccset. Az amerikai tini teniszsztár, Coco Gauff koronavírus-fertőzése miatt kénytelen távol maradni.

Az amerikaiak éremesélyes futója, Sha'Carri Richardson sem versenyezhet Tokióban: egy hónapra eltiltották, miután doppingellenőrzés során kannabisz nyomait mutatták ki a mintájában. Az biztos volt, hogy a 21 éves atléta egyéniben nem indulhat 100 méteren, annak viszont megvolt az elvi lehetősége, hogy a váltóban már szerepeljen, mivel azt később rendezik és addigra lejár a büntetése. Az amerikai szövetség azonban korábban közölte, hogy nem viszik el a játékokra. Richardson elismerte, hogy tiltott szerrel élt – azt mondta, édesanyja halálát próbálta ilyen módon feldolgozni –, és elfogadta az eltiltást, amely július 27-én jár le.

Sha'Carri Richardson
AFP

Szun Jangnak, a kínaiak úszósztárjának is bele kellett törődnie, hogy lemarad az idei játékokról: a háromszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok négy év, három hónap eltiltást kapott a 2018-as doppingvétsége ügyében újra eljáró nemzetközi Sportdöntőbíróságtól (CAS). Az úszót az év szeptemberében ellenőrizték volna az ellenőrök, ő azonban utasította a segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit meg is tettek. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) eltiltását akkor azért kerülte el, mert az ellenőrök állítólag nem tudták magukat megfelelően igazolni. A FINA felmentő ítélete után Szun még szerepelhetett a kvangdzsui világbajnokságon 2019 júliusában, amelynek egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan kifütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Sun Yang
AFP
párizsi olimpia 2024