Sport MTI / hvg.hu 2021. május. 18. 18:12

Fucsovics nagy küzdelemben továbbjutott Genfben

A világranglista 419. helyezettjét kell megvernie a magyar teniszezőnek, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.

Fucsovics Márton két szoros szettben jobbnak bizonyult a svájci Henri Laaksonennél a 481 ezer euró (170 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztorna keddi első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

A mérkőzés a világranglistán 44. Fucsovics elbukott szervajátékával kezdődött, de a magyar játékos nullára megnyert gémmel azonnal visszabrékelt. Ezt követően újabb adogatójátékot vett el a selejtezőből főtáblára került hazai ellenfelétől (150.), amellyel 4:1-re meglépett. A folytatás azonban nem alakult ilyen simán: Laaksonen is hozta a második bréket, és 4:4-nél utolérte magyar ellenfelét. Fucsovics visszaszerezte a vezetést – szervagémjében pontot sem engedélyezett svájci riválisának –, majd játszmát érő bréklabdához is jutott, amelyet azonban nem tudott kihasználni. Nem úgy, mint 6:5-ös előnyénél a következő brék- és játszmalabdáját.

A második szett elején mindketten hozták saját szervagémjüket, majd Fucsovics 3:2-es vezetése után sorozatban négy brék következett. Laaksonen egyenlítését követően a végjátéknak ezúttal is 5:5-ről vágtak neki a felek, és nagy küzdelem végén ismét a magyar bizonyult jobbnak, aki újabb bréklabdával zárta le a mérkőzést, amely 1 óra 50 percig tartott.

Fucsovics Márton nyolcaddöntős ellenfele a hazai pályán szabadkártyával szereplő Dominic Stephan Stricker lesz, aki jelenleg a 419. helyen áll a világranglistán. A 19 éves svájci kedden az első fordulóban nagy meglepetésre két szettben verte a 2014-ben US Open-bajnok horvát Marin Cilicet.

Amennyiben a magyar játékos a nyolcaddöntőt is sikerrel veszi, úgy a negyeddöntőben az első helyen kiemelt svájci Roger Federerrel (8.) találkozhat, aki erőnyerőként a második fordulóban kezd Genfben, ellenfele a spanyol Pablo Andujar (35.) lesz.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Fucsovics Márton–Henri Laaksonen (svájci) 7:5, 7:5

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.