2020-ből kevés különösebben jó dolog jut eszembe, hacsak az nem, hogy megúsztam a koronavírust. Egy dolog miatt viszont szerencsés vagyok: az emberek azon részéhez tartozhatok, akik szerint a foci az emberiség történetének legnagyobb találmánya, az aktív futballszurkolásban pedig egyszerre élhetők meg győztes és vesztes háborúk, szerelmek, barátságok és mélyről jövő gyűlölködések.

MTI / Czeglédi Zsolt

Ezen még az sem változtat, hogy a foci legkalandosabb részét elvette a koronavírus: a csodálatos Diósgyőröm speciel idén sem fenyegetett meg azzal, hogy külföldre kéne utaznom miatta, a magyar válogatott szófiai pótselejtezőjére viszont még jegyem is volt, a 2021-re halasztott Európa-bajnokság hazai meccseivel együtt, miközben már azt tervezgettem, megyek Münchenbe majd akkor is, ha esetleg oda nem kapok belépőt. Ezek egyszerűen elmaradtak, velük együtt a kiváló társaság, akikkel egy kisbuszban nevetgélünk azon, mennyire értelmetlen is ez az egész.

Aztán hirtelen jött valami, ami engem, feketeöves cinikus futballszurkolót hosszú idő után emlékeztetett arra, miért nem a kajak-kenu vagy a curling lett olyan, az univerzum sorsát is befolyásoló tényező, mint a foci.

Nyilván Szoboszlai Dominik Izland elleni góljáról beszélek. Amikor 2020 végére tulajdonképpen mindent lecsupaszítottak a fociról, amiért a trágya minőség ellenére is a világ legjobb bulijának tartottam a meccsre járást, és nem volt utazás, nem voltak indokolatlan hőbörgések a szomszéd széknél, nem volt mutogatás az ellenfélnek, akkor Szoboszlai Dominik a töküres Puskás Arénában a 92. percben rúgott egy akkora gólt, ami, ha rövid időre is, de mindent megváltoztatott.

Egy darabig ezután nem a koronavírus halálozási számaira gondoltam, hanem bizsergő tarkóval láttam kicsit ennek az egésznek a végét, amikor majd megint két hétig lehet idegenek nyakába borulva drukkolni, találgatni, hogy a még akkor is csak 21 éves Szoboszlai végleg világsztárrá válik-e az Európa-bajnokságon, miközben szervezhetem, hol és mikor találkozunk meccsek előtt, egyeztethetjük a névsort (tehát olyan ember nem jöhet, akinek mindenről csak az Orbán Viktor jut eszébe, se migrációról, se közpénzről és jogállamról nem akar senki beszélni meccs közben), miközben felhőtlenül jól érezhetjük magunkat.

Szoboszlai elsült jobb lába nem csak gól volt, hanem egy jó 2021-re tett utalás is, amikor végre minden visszatérhet a rendes kerékvágásba: akkor már nem a koronavírust fogom szidni, hanem a Fradit, az MLSZ-t, a Diósgyőr klubvezetését, miközben őszintén szerethetem azokat az embereket, akik velem együtt képesek elfogadni, hogy Szoboszlai gólját sem a felcsúti stadion, Mészáros Lőrinc, esetleg a társasági adó rúgták, hanem egy különösen tehetséges fiatal srác, és persze kicsit én is, hiszen nagyon szuggeráltam.