A Puskás Aréna nézőterének harmadát használhatják ki, így körülbelül 20 ezren lehetnek majd a meccsen. Ezzel vizsgálják a korlátozások hatását is.
Három-háromezer jegyet biztosít az európai szövetség (UEFA) a Puskás Arénában szeptember 24-én rendezendő labdarúgó Európai Szuperkupa két résztvevője, a Bajnokok Ligája-győztes német Bayern München, valamint az Európa-ligában diadalmaskodó spanyol Sevilla számára – értesült a Kicker című szaklap.
Az UEFA kedden jelentette be, hogy a budapesti mérkőzést nézők előtt rendezik meg. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a nézőtéri kapacitás harminc százalékát használhatják ki. A Puskás Aréna befogadó képessége 67 ezer fő, így körülbelül 20 ezren lehetnek majd jelen a helyszínen.
Hibákat és szabálytalanságokat találtak a Puskás Arénánál
Egy éve sincs, hogy átadták a 190 milliárd forintból megépített Puskás Arénát, most kiderült, hogy a burkolóelemek rögzítésénél szabálytalanságok és hibák történtek.
Az MLSZ közleménye szerint az európai szövetség ezen a találkozón vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.
A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.