Majdnem tele volt az Új Hidegkuti Nándor Stadion.
A címvédő Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott az újonc MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényének pénteki nyitómérkőzésén.
Közel telt háznyi, mintegy 4500 néző volt kíváncsi az idénynyitóra, amelynek első negyedórájában mindkét csapat előtt adódtak gólhelyzetek, a kapusoknak többször is bravúrt kellett bemutatniuk. A Ferencváros sok labdát adott el saját térfelén, a hazaiak jó teljesítményt nyújtottak, bátran és agresszívan játszottak, ez a 37. percben a vezetést is meghozta: Ramos beadása után Gera Dániel becsúszva rúgta kilenc méterről Dibusz kapujába a labdát.
A fordulás után is az MTK volt a kezdeményezőbb, de a jól játszó Nguen szép egyéni megmozdulása után egyenlített a Ferencváros. Ezt követően kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, az utolsó percekig egyik csapat sem tudott nagy gólhelyzetet kialakítani, az FTC ekkor Nguen révén megnyerhette volna a találkozót, a támadó azonban 15 méterről az üres kapu mellé lőtt.
A Ferencváros szerda este a svéd Djurgarden ellen folytatja szereplését, még pedig a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a Groupama Arénában, zárt kapuk mögött.
Ez volt a két csapat 216. egymás elleni összecsapása az élvonalban, 89 ferencvárosi és 78 MTK-siker mellett 49. alkalommal született döntetlen.
A kék-fehérek sorozatban négy elveszített örökrangadó után szereztek pontot ismét a Fradi ellen.
OTP Bank Liga, 1. forduló:
MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-1 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4445 néző, v: Solymosi
gólszerző: Gera (37.), illetve Nguen (59.)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.