Sport hvg.hu 2019. október. 03. 20:47

Ferencváros-Ludogorec 0-3

Emberelőnyben kapott ki három góllal a Ferencváros.

Csúnya vereséget szenvedett a Ferencváros az Európa Liga második csoportmeccsén. Reménykedhettek pedig a közelmúltban: az ellenfelet, a bolgár Ludogorec csapatát a nyáron a BL selejtezőben oda-vissza verték, Budapesten 2-1-re, Razgradban 3-2-re.

Ehhez képest negyven másodpercet sem kellett várni arra, hogy a Ludogorec vezessen. Nedjalkov ment el a bal oldalon, Heisler a beadás után lemaradt az emberéről, Lukoki pedig az ötösről, a levegőből lőtte meg az első gólt.

A 40. percig mindkét csapatnak voltak helyzete – a Ferencvárosnak több, a Ludogorecnek veszélyesebbek -, de akkor Forster szabadrúgásból harminc méterről egy akkora lövést eresztett el, hogy az nyugodtan lehet akár a forduló gólja is. Ezzel már 0-2 volt az állás.

A Ludogorec azért nem vonulhatott nyugodtan a félidőre, mert emberhátrányba kerültek: Grigorie teljesen jogosan kapta meg a második sárga lapját is a 43. percben.

De a Ferencváros hiába támadott emberelőnyben, csak mezőnyfölényig jutott és néhány helyzetig. Aztán a 64. percben újra jött Forster, egy szöglet után három, egy helyben álló ferencvárosi védő között lőtt újabb gólt, így már 3-0-ra vezettek a vendégek.

A csoport másik meccsén az Espanyol idegenben 2-0-ra legyőzte a CSZKA Moszkvát. Így a H csoport állása két forduló után: 1. Ludogorec 6 pont, 2. Espanyol 4 pont, 3. Ferencváros 1 pont, 4. CSZKA Moszkva 0 pont. Hat meccs után az első két helyezett jut tovább.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.