A klub gazdasági beszámolójából az derült ki, hogy úgy vettek játékosokat, hogy közben megborult a költségvetése.
1,3 milliárd forintos mínusszal zárta a tavalyi évet az FTC Labdarúgó Zrt. - írja a 444.hu a klub péntek délután publikált adatai alapján. 2017-ben még minimális, 75 millió forintos nyeresége volt az FTC-nek, tavaly azonban a 4301 millió forintos árbevétel mellett végül méghis vereséggel zárta az évet a csapat.
A klub beszámolója szerint mindössze 84 millió forintot kaptak az UEFA-tól, miután a csapat első körben búcsúzott a nemzetközi kupától. A költségek viszont megmaradtak, sőt a bérek még nőttek is, 2,9 milliárdra. A beszámoló szerint ráadásul az FTC Zrt. tavaly nem teljesítette a Magyar Labdarúgó Szövetség saját tőkére vonatkozó előírását, de ezt idén megoldják.
A beszámoló szerint likviditási gondok esetén el lehet adni a játékosokból, ugyanis
20 millió eurót (6 milliárd forintot) ér a Fradi játékoskerete.
A játékoskeret a beszámoló szerint 5 millió euróval magasabb, mint egy éve volt, eszerint pedig a Fradi úgy vásárolt játékosokat, hogy közben megborult a költségvetése. A cég egyébként tavaly év végén írt alá megállapodást az állami MVM-mel arról, hogy évi 6 millió euróval (1,8 milliárd forinttal) támogatja a klubot.
A lap kitér arra is, hogy a Mol Vidi FC viszont jó évet zárt nemcsak a Mol szponzoráció miatt, hanem mert a csapat bejutott az Európa Liga-csoportkörébe, ahol nagyot kaszált.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.