A magyar teniszező nem jutott túl a nyolcaddöntőn az 525 ezer euró (171,2 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tornán.
A világranglistán 38. Fucsovics Márton, a viadal negyedik kiemeltje – aki erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben – az argentin Federico Delbonisszal találkozott szerdán. A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.
Első találkozójuk rosszul indult a magyar játékos számára, ugyanis salakspecialista ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.
A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis – aki salakon már Roger Federert is legyőzte – meg sem állt 5:1-ig. Ezt követően a nyíregyháziak büszkesége már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott.
A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap elrajtoló Roland Garroson szerepel.
Fucsovics 15 óra körül párosban is pályára lép a japán Daniel Taro oldalán.
Eredmény: nyolcaddöntő
Federico Delbonis (argentin)-Fucsovics Márton (4.) 6:4, 6:2
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.