A 26 éves magyar a világranglista 65. helyén álló Albert Ramos-Vinolast verte.
Fucsovics Márton bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába, írja az MTI.
A világranglistán 38. magyar játékos kedden 3 óra 16 perces mérkőzésen, 4 szettben verte a 64. helyen álló spanyol Albert Ramost.
A viadal honlapja szerint Fucsovics az első szettben elsősorban nagyszerű szerváinak, a másodikban pedig feljavuló fogadásának köszönhetően tudott riválisa fölé kerekedni. A harmadik játszmában – mely rövidítésben lett Ramosé – a magyar teniszező rengeteget rontott, csak ebben a szakaszban 31 ki nem kényszerített hibát követett el, így a spanyol szépített.
A negyedik felvonás ismét Fucsovics fölényét hozta, a mérkőzés során ötödször is el tudta venni ellenfele adogatójátékát, és végül második meccslabdáját kihasználva továbbjutott. A mérkőzésen 44 nyerőt ütött, míg ellenfele csak 29-et.
"Szenvedős, nagyon kemény meccs volt, több holtponttal, amikor úgy éreztem, mindjárt meghalok. De mentem előre. Köszönöm a melbourne-i magyaroknak és Babos Timinek a szurkolást! Nagyon kellett" – fogalmazott közösségi oldalán az összecsapás után Fucsovics.
A jelenlegi legjobb magyar játékos a második fordulóban a 11. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal mérkőzik. A két teniszezőnek ez lesz az első találkozója.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.