Gulácsi Péter jótékony célra ajánlja fel a válogatottságért járó prémiumát, Szalai Ádám alapítványa a Bethesda Gyermekkórház kis pácienseinek gyűjtött.
A magyar labdarúgó-válogatott első számú kapusa Facebook-posztban számolt be arról, hogy nem tart igényt arra az összegre, amelyet a nemzeti csapatban való szereplésért kap.
Azt írta, gyerekkora nagy álma vált valóra azzal, hogy a válogatottban szerepelhet, ezért mostantól másoknak szeretne segíteni ebben. "Minden félévben egy előre kiválasztott alapítványt fogok támogatni, a további részletekről hamarosan olvashattok. Remélem, hogy sikeres szerepléssel, minél több helyen tudunk segíteni!" – írta.
A finnek elleni, vasárnap esti mérkőzésen gólt szerző másik válogatott játékos, Szalai Ádám számára is fontos a jótékonykodás. Ő gólörömével egy olyan szervezetre, az Ezüstcipő Focisulira hívta fel a figyelmet, ahol hallássérült gyerekek tanulhatnak focizni.
Hétfő délután aztán Szalai újra posztolt. Azt írta, alapítványával, a Játékidővel a Bethesda Gyermekkórházban jártak, és a 3 millió forint értékű adományt adtak át, köztük hat speciális futóbabakocsit. Ezek segítségével az orvosok, dolgozók rendszeresen futhatnak azokkal a sokszor mozgásképtelen gyermekekkel, akik a kórház égési, rehabilitációs és neurológiai osztályán gyógyulnak – írta.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.