Az argentin legenda a Dorados of Sinaloa edzője lesz.
Munkahelyet váltott Diego Maradona: a legendás argentin játékos a legfrissebb hírek szerint otthagyja Bresztet, és a mexikói Dorados of Sinaloa edzője lesz – írja a Euronews.
A másodosztályú klub hivatalos Twitterén már köszöntötte is a csapat új szakvezetőjét. Maradona hivatalos bemutatása várhatóan jövő héten, a Sinaloa fővárosának számító Culiacánban lesz.
Diego Maradona játékosként igazi legendának számított, edzőként – kisebb megbízások mellett – irányította az argentin válogatottat is. Nyáron, a vb alatt bejelentkezett az argentin válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Akkor azt mondta, ingyen is elvállalná a feladatot. A foci vb-n nem csak emiatt került az érdeklődés középpontjába: hatalmas elánnal szurkolta végig honfitársai mérkőzését Nigéria ellen, közben nyilvánvaló volt, hogy valamilyen szer hatása alatt állt.
A futballsztár régóta drogproblémákkal küzd, mostantól pedig a világ kábítószerkereskedelmének egyik központjában, a mexikói Sinaloa tartományban él majd.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.