Nikola Kalinicet még az első csoportmeccs után küldték haza az oroszországi focivébéről.
"Köszönöm, de nem játszottam Oroszországban" – mondta horvát médiabeszámolók szerint az AC Milan középcsatára.
Kalinic a hivatalos indoklás szerint sérülés miatt került ki a válogatott keretéből. Zlatko Dalic szövetségi kapitány elmondta, a Nigéria ellen 2-0-ra megnyert csoportmérkőzés második félidejében elküldte melegíteni a játékost, aki a becserélése előtt jelezte, hátfájdalmai miatt mégsem tud pályára lépni. Az edző felidézte, hogy ugyanez történt június 3-án, a Brazília elleni barátságos mérkőzésen is. Hozzátette: nyugodtan vette tudomásul a történteket, de csak egészséges játékosokra van szüksége.
Kirúgta csatárát a horvát válogatott
Horvát sajtóhírek szerint pakolhat Nikola Kalinic, hazaküldik a világbajnokságról.
A világbajnokság után a kapitány és a játékosok dönthették el, megkaphatja-e az érmét Kalinic, és bár ők igennel szavaztak, a csatár visszautasította a lehetőséget.
Spanyol sajtóhírek szerint Kalinic napokon belül az Atlético Madrid futballistája lesz, a spanyol klub 20 millió eurót fizet a milánóiaknak.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.