2018. július. 12. 21:29 MTI Utolsó frissítés: 2018. július. 12. 21:22 Sport

Egygólos előnyből kapott ki az Újpest az Európa Liga-selejtezőben

3-1 lett a végeredmény.

Az Újpest egygólos előnyről 3-1-re kikapott az azeri Neftcitől a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön Bakuban.

A lila-fehérek két játékosra nem számíthattak, ugyanis a bevándorlási ügyintézés során probléma lépett fel, így a mali Alassane Diallo és a nigériai Obinna Nwobodo nem kapta meg a beutazáshoz szükséges vízumpapírokat.

A bakui összecsapás gyors újpesti góllal indult: Zsótér balról érkező beadását Nagy kapásból, kilenc méterről lőtte a kapuba. A lassan csordogáló mérkőzésbe az azeriek egyenlítő találata hozott lendületet: Pajovic ütötte ki rossz helyre a labdát egy távoli lövés után, a hazaiak francia csatára, Dabo pedig közelről nem hibázott. Az első félóra végén üres kapus ziccert hibázott az azeri gárda, amely ezt követően sorra dolgozta és hagyta ki a komoly helyzeteket, ám nem tudott előnybe kerülni, miként a szünet előtti percben nagy lehetőséget hibázó Újpest sem.

A fordulást követően hazaadás miatt az azeri öt és feles sarkáról végezhetett el szabadrúgást az Újpest, ám nem élt a helyzettel. Pajovic újra hibázott, ezúttal az ellenfélnek rúgta ki laposan a labdát, Dabo pedig 16 méterről eltekert mellette, a kapus elvetődni sem tudott. A hajrában a csereként beállt Mahmudov a kimozduló kapus fölött laza bokamozdulattal a hálóba emelt, így az Újpest 3-1-es hátránnyal várhatja a jövő csütörtöki visszavágót. 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.