Az 1978-as focivébén győztes argentin csapat 10-ese, Mario Kempes egy interjúban mondta el, miért szenved a vébén Argentína, és arról is beszélt, szerinte Messi miért nem hasonlítható hozzá vagy Maradonához.
Az argentin válogatottnak csak egy A terve van a vébére, nincsenek B és C tervei – ezzel kezdte a válaszát az 1978-as vébén győztes argentin csapat legjobb támadója, Mario Kempes, amikor a Gazzetta dello Sport interjújában arról kérdezték, mi a gond a jelenlegi argentin csapattal, hogy ennyire szenvedett Izland ellen.
Kempes szerint ez a bizonyos A terv abban áll, hogy odapasszolják a labdát Messihez, aztán behunyják a szemüket, és reménykednek. "De ha Messi mondjuk megfázik, akkor kell egy másik megoldás is, máskülönben hogyan fognak győzni?" – mondta.
Persze feltették neki a kérdést, hogy mit válaszolna azoknak, akik szerint Messi azonos szinten áll Maradonával. Kempes nem kertelt:
"Ez ostobaság, mert igaz, hogy Messi erős, de sosem nyert vébét. A különböző korszakok labdarúgóit lehetetlen összehasonlítani. Én vébét nyertem 78-ban, Maradona vébét nyert 86-ban, Messi pedig még semmit sem nyert. Ez a valós helyzet."
Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a mai argentin válogatott nem olyan erős, mint a korábbiak, azt felelte: a játékosok mindannyian külföldön játszanak, mindannyian tapasztaltak és fizikailag, technikailag is képzettek. És azt sem gondolja, hogy a szövetségi kapitány, Jorge Sampaoli lenne a hibás.
"Egy csomó kapitánycsere volt az utóbbi időben és az eredmények mindig kiábrándítóak voltak. Tehát a csapat működését kell korrigálni. Ezek a játékosok csapatként nem működnek, még ha egyenként meg is vannak a képességeik" – fogalmazott Kempes.
"Látok egy csomó 'Messi-havert', de nem látok elég 'Messi-csapattársat', és ez a különbség. Valaki meg tudná magyarázni például, hogy Icardit miért nem hívták meg?"
Ha ugyanis a focin kívüli oka van ennek, mondja Kempes, utalva arra, hogy talán Icardi nincs jóban Messivel, nem "Messi-haver", akkor az számára nagyon bosszantó. Miközben szerinte az Inter olasz társgólkirály csatára jól passzolt a válogatotthoz.
A világbajnok arról is beszélt az interjúban, hogy miért nem fogott kezet az 1978-as kupaátvételkor a két évvel korábban puccsal hatalomra került akkori diktátor Jorge Rafael Videla tábornokkal. Azt állítja, egyszerűen a kavarodásban elfeledkezett róla, de arra a kérdésre, hogy amúgy kezet fogott volna-e, Kempes azt felelte, nem akar politikáról beszélni. És azt állítja, miután két éve már Spanyolországban (a Valenciában) focizott, semmit nem tudott arról, ami az országában zajlik, a világkupát pedig a pályán nyújtott teljesítményükkel nyerték meg, amihez sem a politikának, sem a tábornokoknak nincs közük.
Videla tábornok dísztribünben pózolása ma is visszaköszön, ahogy itt is írtuk, az argentin vébé óta most, az oroszországi világkupa az első, amelynek egy autokrácia ad otthont.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.