Patrick Kluivert fiáért 20 millió eurót fizettek a rómaiak.
A 19 éves támadó édesapjához hasonlóan az Ajax Amsterdam neveltje, a felnőttek között 2017 januárjában mutatkozott be, a mostani idényben pedig 30 mérkőzésen 10 gólt szerzett és márciusban a nemzeti csapatban is debütált.
Az elmúlt idényben Bajnokok Ligája-elődöntős római klub 20 millió eurót fizet a fiatal futballistáért, aki várhatóan kedden írja alá szerződését az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat követően.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.