Andre Agassi után másik edzőjével, a cseh Radek Stepanekkel is szakított a volt világelső teniszező, Novak Djokovic.
A 30 éves szerb játékos a honlapján megjelent közleményben úgy fogalmaz, a kapcsolata mindig nagyszerű volt és az is marad Stepanekkel, akitől nagyon sokat tanult, és akivel nagyon élvezte a közös munkát.
A Stepanekkel való szakítás konkrét okáról nem ír Djokovic, aki könyöksérülése miatt a tavalyi év második felét kihagyta, s egyelőre idén sem találja a formáját. Jelezte, a családjával töltött rövid pihenő után megkezdi a felkészülést a salakszezonra, amelyet sikerre éhesen vár.
Andre Agassi, Djokovic másik edzője múlt szombaton jelentette be, hogy már nem segíti a szerb teniszező felkészülését.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.