Mégis a Sopron Basket rendezi a női final fourt április 20. és 22. között.
Az erről szóló megállapodást Kamil Novak, a FIBA európai szekciójának igazgatója, Bodnár Péter, a magyar szövetség (MKOSZ) főtitkára, valamint Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője írta alá.
Bár szombaton a soproni klub még arról adott tájékoztatást az egyesület honlapján, hogy erőfeszítéseik ellenére sem sikerült teljesíteni a pályázati feltételeket, mégis ők rendezhetik meg az Euroliga négyes döntőjét. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke kiemelte: a soproni klub sikere az elmúlt évtized legnagyobb eredménye a magyar klubkosárlabdában.
"Köszönet a kormánynak, hogy – felismerve a négyes döntő jelentőségét, a klub sportsikerét – a rendezvény mellé állt" – nyilatkozta az elnök. Kiemelte: Sopron sokszorosan bizonyított házigazdaként, hiszen rendezett már felnőtt női Eb-t, utánpótlás kontinenstornát, és minden bizonnyal "kiváló házigazdája lesz a női Euroliga négyes döntőjének is", amelyben a házigazda Sopronon kívül az orosz Jekatyerinburg, a szintén orosz, címvédő Kurszk és a török Yakin Dogu Üniversitesi szerepel.
A negyeddöntőben a tavaly döntős török Fenerbahcét 2-1-es összesítéssel búcsúztató magyar bajnok 18. Euroliga-szezonjában másodszor jutott be a Final Fourba, 2009-ben Salamancában előbb a spanyol házigazdáktól, majd a bronzmeccsen az orosz Jekatyerinburgtól is kikapott, és negyedik lett.
Magyarországon eddig egyszer került sor Euroliga Final Fourra: a MiZo Pécs 2004-ben házigazdaként bronzérmes lett a szezonzáró tornán.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.