Sport MTI 2018. március. 20. 11:50

Nem szeretnék szénné égetni Liu Shaolinékat

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint speciális feladatot jelentett az olimpiai sikerek után megfelelő állapotba hozni a rövidpályás gyorskorcsolyázókat a montreali világbajnokságra.

A válogatott edzője az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy fizikailag és pszichésen is megpróbálták felkészíteni a sportolókat, de nem volt egyszerű a helyzetük. Mindössze kilenc nap állt rendelkezésre a kanadai utazásig, két női versenyzőnek, Jászapáti Petrának és Bácskai Sára Lucának pedig annyi sem, hiszen ők egy héttel korábban a junior vb-n szerepeltek.

"A vb minden évben az év legfontosabb versenye, kivéve az olimpiai évet. Tehát most ez egy kicsit háttérbe szorult – jegyezte meg Bánhidi, aki gyermeke születése miatt ezúttal nem utazott el a válogatottal. – Felemásra sikeredtek ezek az eredmények, de ebbe mindenképpen be kell kalkulálni, hogy az olimpiai sikerek után voltunk."

A szakember ugyanakkor külön kiemelte, hogy Liu Shaolin Sándor összetettben nyert ezüstérme történelmi, mivel ebben a számban eddig a harmadik hely volt a legjobb magyar eredmény, amit szintén ő ért el.

Az idősebbik Liu-fivér második helye azt is jelentette, hogy nem szakadt meg a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók nagy sorozata, ugyanis az elmúlt három évben egyetlen olyan világverseny sem volt, melyen ne szereztek volna érmet a magyarok.

Bánhidi Ákos arról is beszélt, hogy most a versenyzőkre nagyobb pihenés vár, a szakmai stáb tagjainak pedig értékelniük kell az elmúlt időszakot, és a legfontosabb feladatuk a "hogyan tovább" megtervezése. Szerinte az elmúlt évek túlfeszített tempóján kicsit lazítani kell, s ha a következő játékokon is legalább ilyen sikeresen akarnak szerepelni, az újabb olimpiai ciklus első évében nem foghatnak bele olyan lendülettel a munkába, mint az elmúlt években. Mint mondta, nem szeretnék "szénné égetni" a versenyzőiket, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a gyeplőt nem akarják teljesen elengedni, hiszen jövőre is szeretnének jó eredményeket, s tartaniuk kell a lépést a világgal.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.