Sport hvg.hu 2018. február. 16. 14:31

Gyurta Dániel még nem tudja, hogyan tovább

Az olimpiai bajnok úszó is ott van Pjongcsangban a téli olimpián, nem szurkol, nem is úszik, sportdiplomáciai feladatokat lát el, részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói és végrehajtói bizottság ülésén. Beszélt a jövőjéről is, meg arról, ott lesz-e még az úszás legjobbjai között.

Gyurta Dániellel a Nemzeti Sport készített interjút Pjongcsangban, ahol a téli olimpia már hetedik napja tart. Az úszó Sós Csaba kapitánnyal abban maradt, hogy ha újra itthon lesz, megbeszélik, „hogy az augusztusi Európa-bajnokságra vagy inkább a decemberi rövid pályás vb-re készülök-e fel, esetleg mindkettőre. A szövetségi kapitány bízik benne, hogy nyáron Glasgow-ban legalább a vegyes váltó tagjaként ott leszek, ám konkrét tervekről még nem esett szó köztünk.”

Azt mondta, továbbra is él benne az úszás iránti szerelem, de az még elválik, hogyan tovább a pályafutásában. „Ha az elmúlt két évre gondolok, egyértelmű, hogy bennem is sok negatív kritika fogalmazódik meg saját teljesítményemmel kapcsolatban. Ha viszont a nagy egészet, a teljes pályafutásomat nézem, más a helyzet.” Hiszen mindent megnyert, amit lehetett, közte olimpiát világcsúccsal, nincs benne szégyenérzet.

„Nyugodt szívvel mondhatnám, hogy köszönöm szépen, ennyi volt az úszás, itt van a vége, most már megyek tovább egy másik úton”, de nem mondja egyelőre, vonzza még a versenyzés. „Én magamban még mindig a versenyzőt látom, azt a versenyzőt, aki olimpiákra, világ- és Európa-bajnokságokra készül, aki arra a két percre, arra a négy hosszra összpontosít, akinek az a célja, hogy felülkerekedjen az ellenfeleken. Ezt nem tudom elengedni…”

Az motiválja, hogy ismét megmutassa saját magának, hogy ha képes volt 2:07-es időkre korábban, ha versenyeket tudott nyerni, akkor újra ott lehet a legjobbak között. „Az úszás iránti szerelmem sohasem fog elmúlni, de még él a versenyzés iránti is.” Négyévesen került be az úszás világába, azt mondta, még nem is szeretne onnan kikerülni.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.