Sport MTI 2018. február. 12. 15:21

Olyat tett az olimpián a francia sílövő, amire korábban még senki sem volt képes

A címvédő Martin Fourcade nyerte a sílövők férfi 12,5 kilométeres üldözéses versenyét a pjongcsangi téli olimpia hétfői napján, begyűjtve ezzel pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét.

Korábban ebben a számban még soha nem volt címvédés a játékokon, és az sem fordult még elő, hogy az aktuális világbajnok nyerje az olimpiát is.

A vasárnapi sprintversenyben meglepetésre csupán nyolcadik francia 22 másodperces hátránnyal vágott neki a távnak az elsőként induló német Arnd Peifferhez képest, aki a második lövészet után még vezetett. A harmadik lövészethez aztán heten szinte egyszerre érkeztek, s a helyzetből a legjobban a 29 éves Fourcade jött ki, miután ő volt az egyetlen, aki nem hibázott, a többiekre pedig büntetőkör várt.

A francia sztár a folytatásban nagy tempót diktált, egyedül kezdte meg az utolsó lövészetet, ismét ötből öt volt a találati aránya, ekkor pedig már tudta, hogy senki nem fogja megelőzni, ezt jelezte is azzal, hogy az öklével a levegőbe csapott.

Nagy meglepetésre a svédeké lett az ezüst a 14. helyről induló Sebastian Samuelssonnak köszönhetően, míg a harmadik helyen a német Benedikt Doll futott be.

A sprintben győztes Peiffer nyolcadikként zárt.

A sílövőknél a sprintversenyek befutási sorrendje határozza meg az üldözéses számok indulási sorrendjét.

Eredmények: sílövészet, férfi 12,5 km üldözéses
olimpiai bajnok: Martin Fourcade (Franciaország) 32:51.7 (1 büntetőkör)
2. Sebastian Samuelsson (Svédország) 12 mp hátrány (1 büntetőkör)
3. Benedikt Doll (Németország) 15.1 mp h. (1 büntetőkör)

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.