Ezúttal a Watford verte őket, 4-1-re.
Egymás után a második vereségét szenvedte el a címvédő Chelsea az angol labdarúgó-bajnokságban: a londoniak a 26. forduló hétfő esti zárómérkőzésén a Watford otthonában maradtak alul.
A vendégek dolgát nehezítette, hogy Tiemoué Bakayokót a 30. percben kiállították, így a meccs kétharmadában emberhátrányban játszottak. Ugyan 1-0-s hazai vezetésnél a 82. percben még egyenlíteni tudtak, a Watford a hajrában háromszor is betalált, így újabb súlyos Chelsea-vereség lett a vége.
A tavalyi bajnok a múlt héten a Bournemouth-tól kapott ki 3-0-ra, hazai pályán.
A vereség a brit sportsajtó szerint akár Antonio Conte Chelsea-menedzser állásába is kerülhet, aki a hétvégén – megelégelve a folyamatos találgatásokat – közölte: szívesen venne egy támogató nyilatkozatot klubja vezetésétől, amelyben kiállnak mellette. Ilyen egyelőre nem került nyilvánosságra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.