Sport MTI 2018. január. 06. 21:19

A lengyel Stoch olyat csinált, ami eddig csak egyetlen síugrónak sikerült

A várakozásnak megfelelően Kamil Stoch győzött összetettben a 66. síugró Négysáncversenyen.

A viadal lengyel címvédője első lett a két németországi helyszínen, Oberstdorfban és Garmisch-Partenkirchenben, majd akkor is a legjobbnak bizonyult, amikor a mezőny átutazott Ausztriába: csütörtökön nyert Innsbruckban, végül szombaton Bischofshofenben is. Előzőleg - mostanáig egyedüliként - a német Sven Hannavaldnak sikerült hasonló bravúr a 2001/02-es idényben. A címét legutóbb az osztrák Gregor Schlierenzauer tudta megvédeni, aki 2011/12-ben és 2012/13-ban is megnyerte a sorozatot.

Stoch újabb összetett sikere már a szombati verseny előtt nagyon valószínű volt, mivel legnagyobb ellenfele, a világkupában eddig élen álló német Richard Freitag a csütörtöki első sorozatban elesett, a másodikban pedig már nem is ugrott, így a 30. helyen zárt, pénteken pedig le is mondta a bischofshofeni szereplést. 

A szombati verseny előtt így Stoch előnye 60 pont volt a második helyezett német Andreas Wellingerrel szemben. Bischofshofenben a kétszeres olimpiai bajnok, vb-aranyérmes lengyel az első sorozatban a legtávolabbra repült, s bár a másodikban akadtak az övénél nagyobb ugrások is, végül így is első lett. A második helyen a norvég Anders Fannemel, a harmadikon pedig Wellinger végzett.

Összetettben utóbbi lett a második, előbbi pedig harmadik.

A bischofshofeni verseny eredménye:
        
1. Kamil Stoch (lengyel) 275,6 pont (132,5 m/137,0 m)  
2. Anders Fannemel (norvég) 272,4 (130,0/139,0) 
3. Andreas Wellinger (német) 270,5 (129,0/139,5)

    A Négysáncverseny végeredménye: 1. Stoch 1108,8 pont, 2. Wellinger 1039,2, 3. Fannemel 1021,3
    
    A vk állása: 1. Stoch 723 pont, 2. Richard Freitag (német) 711, 3. Wellinger 569

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.