Finoman szólva sem érvényesült a papírforma Bázelben a tenisztornán: a legjobb százba éppen bekerült Fucsovics Márton rommá verte a szintén fiatal, nála 50 hellyel jobb Jared Donaldsont.
Remekül megy a játék mostanában Fucsovics Mártonnak, hétfőn bekerült a legjobb 100 közé (a 99.), ma pedig, miután a selejtezőből felkerült a bázeli 500-as verseny főtáblájára, lemosta első meccsén a ranglista 50. Jared Donaldsont 6-0, 6-1-re. Donaldson pedig épp most érte el a pályafutásának legjobb helyezését, az 50. helyet, idén negyedik körig jutott Miamiban, több nagy tornán is a harmadik körig ment, azaz ő is jó formában van. De nem eléggé: Fucsovics ellen semmi sem jött be neki, egyszer sem tudta hozni a saját adogatását – így már az első fordulóban búcsúznia kellett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.