Sport MTI 2017. május. 27. 14:50

29 milliót ad a fiataloknak a MOL

A MOL 29 millió forinttal segíti a fiatal sportolók fejlődését

Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adta át az elismerő okleveleket szombaton a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata nyerteseinek. Az idén - az alapítvány tájékoztatása szerint - 120 fiatal részesül támogatásban összesen 29 millió forint értékben. A programban eszközvásárlásra vagy útiköltséghez igényelhetnek támogatást azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik hazai vagy nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük. 

A MOL Új Európa Alapítvány az utánpótlássport, valamint a művészeti és természettudományos pályára készülők támogatására jött létre 2006-ban, és eddig több mint 4000 tehetséges gyermeknek nyújtott összesen több mint félmilliárd forint támogatást.Az idei felhívásra 40 különböző sportágból több mint 600 pályázat érkezett. Közülük választotta ki a zsűri és az Új Európa Alapítvány kuratóriuma a támogatottakat. A döntésnél elsődleges szempont az eredményesség volt, de igyekeztek azokat is segíteni, akiknek családi vagy anyagi körülményei indokolják a támogatást.

A 10-18 évesek között 109 fiatal - köztük Pusztai Liza kadet világbajnok, junior vb-bronzérmes kardvívó és Milák Kristóf junior Európa-bajnok úszó - nyerte el a támogatást, összesen több mint 25 millió forint értékben. A MOL - amint arra az MTI-hez eljuttatott közlemény kitér - idén is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében. Ebben a kategóriában idén 11 sportoló kap anyagi segítséget több mint 3 millió forint összegben, köztük Bragmayer Zsanett triatlonos és Kopasz Bálint kajakos.

"Sokan kérdezték már tőlem, mi kell inkább a sikerhez: tehetség, vagy szorgalom? Azt vallom, hogy ha valaki tehetséges, akkor bárhol kezd el sportolni, megtalálja az utat a sikerhez" - mondta Szilágyi Áron a budapesti Nagy Sportágválasztón megtartott eredményhirdetésen. "Ugyanakkor a siker egyben visszacsatolás is az elvégzett munkáról, hogy megéri ennyit dolgozni. A tehetség jórészt adottság, a szorgalom pedig elsősorban akarat kérdése, de talán mindkettőnél fontosabb a fiatal sportolók számára, hogy legyenek céljaik, álmaik, mert ezekért mindig érdemes küzdeni" - tette hozzá.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.