Megkezdhette az erőnléti edzéseket Miklós Edit. Az alpesi síző két hónapja szenvedett durva térdsérülést.
"Voltam ellenőrzésen, az orvos pedig meg volt elégedve, így engedélyezte, hogy megkezdjem az erőnléti tréningeket" – jelentette ki a szerdai sajtóbeszélgetésen a lesiklásban olimpiai hetedik magyar versenyző. A 28 éves csíkszeredai születésű síző arról számolt be, hogy a bal térde már teljesen egészséges, de most már a jobb is terhelhető.
"A tervek nem változtak, ha minden megfelelően alakul, akkor szeptemberben állhatok újra sílécre. Most egy hónapig még otthon készülök, ami most már a gyógytorna mellett edzésekből is áll. Aztán újra kontrollra utazok" – mondta Miklós, hozzátéve, hogy súlyos sérülése ellenére többnyire jó lelki állapotban van.
Sérülése után is követte a világkupa-futamokat televízión keresztül, s bár sajnálja, hogy nem próbálhatta ki a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia lejtőjét, szerinte "szimpatikus a pálya nagy ívekkel, amiben nincsenek nagy letörések".
A következő idényre vonatkozó céljaival kapcsolatban úgy fogalmazott, az elsődleges most, hogy teljesen meggyógyuljon.
Miklós január 15-én, az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-i lesikló versenyt előtti hivatalos edzésen esett nagyot, egyik léce nem oldott le. Mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok. Egy Innsbruck melletti magánklinikán még aznap megoperálták.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.